A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén támogatta, hogy átalakítsák a budapesti elektronikus jegyrendszer projektjét, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerződésszegés miatt felmondta a szerződést a kivitelezővel.

A közgyűlés 18 kormánypárti képviselő igen szavazatával, az ellenzékiek 8 nem voksa ellenében döntött arról, hogy továbbra is támogatja az elektronikus jegyrendszer projektjének megvalósítását.

A közgyűlés felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a BKK vezérigazgatóján keresztül az érintettek – ezen belül kormányzati szervek – bevonásával gondoskodjon a projekt újrastrukturálásáról, és az ahhoz szükséges egyeztetések lefolytatásáról. Továbbá a projekt befejezési határidejét 2020. december 31-ére módosította a testület, amely nem támogatta az ügyben – ellenzéki képviselők által javasolt – vizsgálóbizottság felállítását.

Tarlós István a vitában arról beszélt, korábban nem azt mondta, hogy semmiféle információja nincs, hanem azt, hogy november 9-én neki azt jelentették, megszületett a megegyezés a kivitelezővel, majd kiderült, hogy ez nem igaz. Továbbá a rendelkezésre álló információk szerint fogalmazott úgy, hogy nem érte a fővárost kárt.

A főpolgármester bejelentette: a projekt ügyében Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, hogy az arra illetékes hatóság vizsgálja ki, mi történt az ügyben. Ezért a kormánypárti képviselők okafogyottnak látták a vizsgálóbizottság felállítását. Wintermantel Zsolt IV. kerületi polgármester szerint az átláthatóság szempontjából mérföldkőhöz érkeztek a közgyűlésben, ugyanis korábban nem volt még példa arra, hogy a regnáló hatalom egy a saját idejében indított beruházás hatósági felülvizsgálatát kezdeményezze.

(Forrás: MTI, fotó: Balogh Zoltán)