A főváros hét kerületében millió fölé emelkedett a négyzetméterár – összegezte elemzésében a Duna House.

Saját értékesítési adatai alapján az ingatlanos cég ismertette: Budapesten az összes értékesített használt ingatlan 80 százaléka téglalakás volt az idén, a vevők a tavalyi évhez képest 2 százalékos áremelkedés után, átlagosan 992 ezer forintos négyzetméteráron, 56,7 millió forint ráfordításával juthattak saját, 57 négyzetméter alapterületű otthonhoz.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője kiemelte, a gyermeket tervező házaspároknak a CSOK Plusz adta lehetőség, az egyedülállók és a további családbővítésre nem vállalkozó párok számára a tavalyi évhez képest jóval kedvezőbb piaci hitelkamatok, az első lakásukat szerzőknek pedig ráadásként a 10 százalékos önerő teszi még vonzóbbá az otthonteremtést idén a fővárosban, ahol 74 százalékkal több használt lakás kelt el eddig, mint 2023 első négy hónapjában.

A Duna House összesítése szerint a milliós négyzetméteráras kerületek között többségben vannak a budaiak, és mindössze két pesti, a XIII. és az V. tartozik ide.

A XIII. kerületben 1,1 millió forint az átlaggal érdemes számolni, kevéssel fölötte az I. kerület következik, 1,13 millió forint négyzetméterárral. Minimális az eltérés további két budai terület, a II. kerület és Óbuda között, ahol 1,16-1,17 millió forinttal kell számolni négyzetméterenként. Az egyre népszerűbb XI. kerületben 1,18 millió forintos átlaggal lehet számolni, amivel már dobogós. Az idei évben a második az V. kerület lett, ahol kevéssel kellett csak többet fizetni az idei évben négyzetméterenként, mint Újbudán. Végül a legdrágább kerület, a XII., ahol az átlagos négyzetméterár már meghaladta az 1,2 millió forintot is.

A legtöbb használt téglalakást, az összes fővárosban értékesített ilyen típusú ingatlan 12 százalékát Erzsébetvárosban vásárolták idén a Duna House ügyfelei, de jelentős arányban, 10 százalékban választották a vevők a VIII. kerületet is. Erzsébetvárosban 949 ezer forintot fizettek négyzetméterenként, míg Józsefvárosban 905 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták a téglalakásokat. A téglalakások mellett elkötelezett vevők számára sem lehetetlen azonban az otthonteremtés Budapesten, ugyanis Soroksár és Csepel téglaépítésű lakásai még mindig 600 ezer forint alatti átlagos négyzetméteráron érhetők el – közölte a Duna House.

(Forrás: MTI)