A kormány célja, hogy a magyar gazdaság fejlettsége 2030-ra elérje az uniós átlag 85 százalékát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A magyar gazdaság fejlettsége folyamatosan nő, a kormány célja, hogy 2030-ra elérje az uniós átlag 85 százalékát. Ez a mutató 2010-ben 63 százalékos volt, jelenleg 71 százalék. A miniszterelnök kijelentette: a foglalkoztatás és a bérek növekedését is folytatni akarja a kormány, mert a szegénység felszámolásának nincs más útja. Fantasztikus teljesítménynek nevezte, hogy harminc év után először a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 milliót, 2010-hez képest több mint 800 ezerrel többen dolgoznak. Varga Mihály pénzügyminisztertől azt kérte, hogy a foglalkoztatási arányban Magyarország érje utol Csehországot.

Hozzátette: a bérek 82 hónapja folyamatosan nőnek, és a bérnövekedés aránya a legalacsonyabb jövedelműek esetében volt a legnagyobb.

A miniszterelnök úgy látja, 2020 izgalmas év lesz. A magyar modell lényegi elemekben különbözik az eurózóna országaitól, így például az adórendszert, a beruházás-ösztönzést, a versenyképességet segítő intézkedéseket vagy a szociálpolitikai megközelítést illetően. A magyar modell eddig sikeres volt, de közben az eurózóna országai is növekedtek, ami most megváltozik. 2020-ban az eurózóna növekedése megáll, ezért kérdés, hogy így is működik-e a magyar modell – mutatott rá.

Mint mondta, a pénzügyminiszter szerint külön gazdaságvédelmi akcióterv nélkül nem lehet azt a célt elérni, hogy legalább 2 százalékkal magasabb legyen a növekedésünk az európai átlagnál. Az akcióterv részleteit a februári évértekelőn ismerteti majd.

Kérdésre közölte: Magyarország nem áll készen az euró bevezetésére, ez nincs napirenden, de folyamatosan vizsgálják a kérdést.

Orbán Viktor általános gyakorlatnak nevezte, hogy az unió által kifogásolt fejlesztéseknél és beruházásoknál a kormány hazai költségvetési forrásba csoportosítja át a beruházásokat. Mint mondta, felfogása szerint nincs lényegi különbség európai vagy hazai forrás között.

Azt mondta, minél fejlettebb egy ország, annál kevesebb európai forrást kaphat, így ezen források csökkenésével párhuzamosan növelni kell a magyar magáncégek külföldről hazahozott osztalékát. Ebben kell egyensúlyt találni – tette hozzá a miniszterelnök.

Végül tudatta: egyeztetés folyik az szja-mentesség kiterjesztéséről a háromgyermekes anyákra is a családvédelmi akcióterv folytatásaként.

(Forrás: MTI, fotó: Szigetváry Zsolt)