A német alapítású FlixBus személyszállító vállalkozás 9 hónap szünet után újra közlekedteti Magyarországon nemzetközi távolsági buszait június 10-től – közölte a társaság.

Kiemelték, eleinte a környező fővárosokba, Bécsbe, Zágrábba és Belgrádba lehet majd utazni Magyarországról, majd a járványügyi intézkedések enyhülésével párhuzamosan bővítik az elérhető úti célokat.

Szabó Imre, a FlixBus magyarországi üzletfejlesztési és operációs projektvezetője a közleményben elmondta, a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a korlátozások feloldásával a kereslet hamar növekedni kezd.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az elmúlt évhez hasonlóan a FlixBus járatain továbbra is higiéniai és biztonsági intézkedések vannak érvényben.

A társaság 2020 márciusában felfüggesztette járatainak üzemeltetését Magyarországon, majd júniusban tért vissza a a magyar utakra, június és augusztus között a legtöbb korábban elérhető országba elindultak a buszok. 2020 szeptemberétől aztán megint szünetelt a szolgáltatás mostanáig.

(Forrás: MTI)