A diákok számára a jövőben is díjmentes marad a vasúti utazás Szlovákiában – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök, aki egy vasúti étkezőkocsiban látta vendégül több szlovákiai felsőoktatási intézmény hallgatóit.

Robert Fico szlovák kormányfő Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettessel és Peter Kažimír pénzügyminiszterrel együtt Szlovákia több felsőoktatási intézményéből 17 hallgatót hívott meg a találkozóra. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Fico kijelentette: a diákok számára továbbra is ingyenes marad a vonatozás – írja a hirek.sk.

Fico a díjmentes vasúti közlekedés bevezetése után két évvel azt is elmondta, hogy arra ez idő alatt 990 ezren regisztráltak. Hozzátette: a diák és nyugdíjas utasok száma gyakorlatilag megkétszereződött. Köztük azoké is nőtt, akik élnek ezzel a kedvezménnyel.

„Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezt a döntésünket a lehető legtovább hatályban tartsuk. Legalábbis addig, amíg a kormányban leszünk, szavatoljuk, hogy az ingyenes vonatozást a tanulók, diákok és nyugdíjasok számára megtartjuk, s abba semmi esetre sem avatkozunk be“ – ígérte meg a kormányfő.

Fico elbeszélgetett a pozsonyi Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóival. „Olyan emberekről van szó, akik – s ez nekem nagyon tetszik – jövőjüket Szlovákiával kötik össze, itt akarnak maradni, az őket érdeklő munkával akarnak foglalkozni, amelyre felkészültek“ – mondta a kormányfő.