Az öntözés és a fajtafejlesztés, a minőség biztosítása, az illegális hagymaimport kivédése fordíthatja meg a hagymatermesztés csökkenésének trendjét Süle Katalin.
A fokhagyma esetében az idén már nőtt a termőterület tavalyhoz és az azt megelőző évhez képest, és a vöröshagymánál is hasonló trendfordulót várnak – mondta a Nemzeti Agrárgazdaság Kamara elnökségi szóvivője az M1 csatorna keddi műsorában.
A fokhagyma termőterülete 2013-ban még 1260-1280 hektár volt, 2016-ban azonban már csak 870 hektár, ugyanebben az időben a vöröshagymáé 3600-ról, 200-300 hektárra apadt.
A csökkenés hátterében főként a fogyasztási szokások változása áll. Míg korábban az emberek maguk tárolták hosszabb időre a hagymát, ma már primőr zöldségként fogyasztják azt, a termelést így drágítja a raktározási költség. Ez is rontja a magyarországi termelők versenyképességét egyes külföldiekkel szemben.
A magyar fajták, például a makói hagyma alkalmazkodik leginkább a magyar ízlésvilághoz. Igaz, hogy egyes holland fajták hozama a dupláját is eléri a magyarnak, ezen azonban lehet változtatni például fajtafejlesztéssel – mondta a szóvivő.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a minőség javítását eredményezheti az öntözés fejlesztése is. A fejlesztést és az öntözést is támogatja az állam. (MTI)