A remélt közel fél kiló mirelit brokkolival szemben a zöldség alig kétharmada volt csak a zacskóban, a termék súlyának harmadát a jég tette ki. A fogyasztóvédelmi hatóság szerint ez akár normális is lehet, csak fel kell tüntetni a csomagoláson.

A napokban a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi bloghoz fordult az a panaszos, aki 450 grammos fagyasztott brokkolit vásárolt, ami kiolvasztás után 273 gramm zöldséget eredményezett. Hasonló panaszok előfordultak már a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) gyakorlatában is, például a fagyasztott halak vásárlása esetén is – írja közleményében az NFH.

A halászati termékek tartósításának egyik megszokott eljárása a glazúrozás, vagyis amikor a gyártó egy jégréteget képez a hal felületén, annak érdekében, hogy meggátolja a halhús levegővel való érintkezését, és ezáltal annak avasodását. Kiolvasztást követően a fagyasztott termék értelemszerűen veszít súlyából, ezért a tényleges tömeg feltüntetése is indokolt, melyre vonatkozóan a jogszabályok is tartalmaznak konkrét előírásokat. Amennyiben egy szilárd élelmiszert folyadékközegben hoznak forgalomba, a jelölésen fel kell tüntetni az élelmiszer töltő tömegét is. 

„Folyadékközeg” az alábbi termékek egyike, esetleg e termékek keveréke, akár fagyasztott vagy gyorsfagyasztott állapotban is, feltéve, hogy a folyadék nem alapvető összetevője a készítménynek, és így nem meghatározó tényező a vásárláskor: víz, sók vizes oldatai, sós víz, étkezési savak vizes oldatai, ecet, cukorfélék vizes oldatai, más édesítő anyagok vizes oldatai, gyümölcsök vagy zöldségek esetében gyümölcsök vagy zöldségek leve.

Ez annyit jelent, hogy a fagyasztott élelmiszerek esetében megengedett, hogy a vízzel (jéggel) együtt kerüljön feltüntetésre a tömeg, azonban a kiengedést követő nettó tömeget is meg kell adni a csomagoláson. A brokkolival kapcsolatos panasz kapcsán a fogyasztó nem adott információt arról, hogy a termék csomagolásán szerepelt-e a nettó tömeg.

Amennyiben ugyanis a feltüntetett – kiengedést követő – nettó tömeghez képest a termék tényleges súlya kevesebb, úgy valóban felmerülhet a fogyasztók megtévesztésének lehetősége, mely a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló (Fttv.) alapján vizsgálható. Az Fttv. szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt olyan módon jelenít meg, hogy megtévesztő, vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az áru lényeges jellemzői, így különösen mennyisége tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A feltüntetett tömeghez képest kisebb súlyú termékekkel összefüggő bejelentéseket a fogyasztóvédelmi hatóság minden esetben kivizsgálja, amennyiben eljárása során hiányosságot állapít meg, úgy szankcionálja az esetleges jogsértést. A konkrét brokkolis esetben az NFH azt tanácsolja a fogyasztónak, hogy panaszát a gyártó felé közvetlenül jelezze, mivel lehetséges, hogy a zacskó töltése során volt valami technikai hiba, így a gyártó ellenőrzést végezhet a kifogásolt termék esetében, s szükség esetén önként megteheti a megfelelő lépéseket. Hatósági eljárást a lakóhelye szerint illetékes, fogyasztóvédelmi hatáskörben elsőfokon eljáró kormányhivatalnál lehet kezdeményezni.