A drogéria 311. számú, budaörsi üzletében utántöltő állomást helyezett üzembe. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát egy magyar márka, a Sansin tervezte meg és készítette el. A gépből kapható Sansin mosógél, öblítő és mosogatószer is kivétel nélkül környezettudatos, vegán, öko és bio termék.

A fenntarthatósági törekvések hazánkban is egyre inkább előtérbe kerülnek. Egyre többen éreznek késztetést arra, hogy változtassanak szokásaikon, és megvizsgálják, hogyan tudják csökkenteni ökológiai lábnyomukat. Ennek egyik módja, ha kevesebb hulladékot termelünk. A változások elősegítésében, az alternatív megoldások felkínálásában az üzleti szférának is fontos szerepe van. A vásárlók folyamatos visszajelzésekkel segítik a vállalatokat, és hangot adnak elvárásaiknak. Ilyen igényként merült fel a vásárlók részéről az is, hogy a drogérialáncok vezessenek be csomagolásmentes értékesítést.

„Mivel a dm-nél a vásárló áll a középpontban, visszajelzéseiket mindig szem előtt tartva folyamatosan azon dolgozunk, hogy a változó elvárásoknak, és igényeknek megfeleljünk. A fenntarthatóság iránti elköteleződésünk szerencsésen egybeesik a vásárlók igényeivel” – mondta el a bevezetés részleteiről Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere. A nemzetközi tapasztalatokat követően, és a vásárlók érdeklődésére reagálva Magyarországon is minden szakmai terület bevonásával munkacsoport alakult a bevezetés lehetőségeinek a vizsgálatára. Elsősorban a csomagolásmentes termékek árusításának törvényi és hatósági előírásait és lehetőségeit térképezték fel, mivel hazánkban ezek sok esetben eltérőek a szomszédos országok gyakorlatától.

„Az állomás bevezetésénél fontos szempont volt a biztonság. Ezért a törvényi előírásoknak megfelelően egy olyan zárt rendszerű gép került be a dm üzletbe, aminek használata során a vásárló már csak zárt csomagolásban találkozhat a termékkel. A gép hazai fejlesztés, a Sansin pedig, amit csapolni lehet belőle, magyar márka, így már maga a beszerzés és a karbantartás is kisebb ökológiai lábnyommal jár” – tájékoztatott Petkovits Gábor, a Sansin Globe Zrt. vezérigazgatója. Kiemeli: a számítógép által vezérelt rendszer tökéletes nyomon követést és minőségbiztosítást tesz lehetővé. A gép naplózza a vásárlásokat, ez lehetővé teszi az esetleges vásárlói panaszok gyors kivizsgálását.

Az érdeklődők 5 féle Sansin terméket – egy mosogatószert, kétféle mosógélt és kétféle öblítőt – tudnak vásárolni.

A magyar tulajdonú vállalatnak jelenleg 13 féle terméke érhető el a dm hálózatában. A termékek organikus, kizárólag környezetbarát alapanyagokból készülnek, állatkísérlet-mentesen. A termékek magas minőségű mosó- és tisztítóhatással rendelkeznek, és 100%-ban újrahasznosított műanyag flakonokban kaphatók.

„A bevezetés során elsődleges szempont volt, hogy nem csak egy trendet szeretnénk meglovagolni az utántöltő állomás bevezetésével, hanem valóban fenntartható megoldást akarunk kínálni a vásárlóknak, aminek része a kihasználtság is. Nem fenntartható egy olyan megoldás, aminek a kihasználtsága alacsony. Ezért most teszt jelleggel vezetjük be a csomagolásmentes értékesítést, egyelőre egy üzletünkben. A vásárlói visszajelzések és a tényleges kihasználtság függvényében tervezzük meg a bővítés további lehetőségeit és ütemét” nyilatkozta a jövőbeli tervekről Kanyó Roland.