Állami segítség nélkül a Malév sorsára juthat az egykori légitársaság két volt leánycége. A Malév GH és az Aeroplex évek óta veszteséges, 2015-öt együttesen egymilliárd forintot közelítő mínusszal zárták.

Közel egymilliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet, és csődközelbe került az egykori Malév két leányvállalata, amelyek működése állami mentőöv híján biztosan ellehetetlenül – írta a két vállalkozás mérlegadataira hivatkozva a Népszabadság. 

A cikk szerint a földi kiszolgálással foglalkozó – például a Wizz Air járatait ellátó – és 375 embernek munkát adót Malév GH Zrt. vesztesége 604 millió, a csaknem ekkora létszámú, repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplex Kft.-é pedig 362 millió forint.

A Malév GH 4,3 milliárd, az Aeroplex pedig 6,2 milliárd forint árbevétel mellett működött; a 2014, illetve 2012 óta veszteségesen működő cégek saját tőkéje is negatívba fordult, tavaly év végén 241, illetve 127 milliós mínuszt mutatott.