Megtartotta idei első őszi, összességében pedig hatodik ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely 2023. januári megalakulása óta – a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett – a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége, az AmCham Hungary és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara alkotta Fórumon a tagok áttekintették a gazdaság aktuális helyzetét, kiemelt figyelemmel a magyar gazdaság teljesítményére, versenyképességére, illetve a fogyasztásra ható hazai és nemzetközi folyamatokra.

Nagy Márton kiemelte, az új gazdaságpolitika fókuszában az áll, hogy 2025-ben 3-5 százalék közötti sávba emelkedjen a GDP bővülése. A nemzetgazdasági miniszter arra kérte a gazdasági kamarákat, hogy vegyenek részt a hazai kkv-k megerősítésében és a kkv-kat célzó akcióterv kidolgozásában, amely dinamizálja és magasabb növekedési pályára állítja a nemzetgazdaságot. Az akcióterv keretében az alábbi programok valósulhatnak meg:

  • a Széchenyi Kártya Program kedvezőbbé tétele,
  • a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram,
  • a kkv-k exportját élénkítő új hitelprogram,
  • a kkv-k kifektetéseit támogató hitel és tőkeprogram,
  • a kkv-k beruházásait célzottan támogató „1+1” Program,
  • a kkv-k digitalizációs csomagja, melynek célja, hogy minden kkv saját honlappal és email elérhetőséggel rendelkezzen, mert e nélkül egy versenyképes vállalkozás ma már gyakorlatilag nem létezhet,
  • vállalkozásfejlesztési uniós program,
  • vállalati elektromosautó-támogatási program.

A nemzetgazdasági miniszter mindezek mellett kiemelte, hogy a kkv-kra vonatkozóan is fel kell építeni egy olyan célzott beruházás-támogató rendszert, mint a nagyberuházásokat támogató Egyedi Kormánydöntés (EKD).

Az egyeztetésen a Fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára. Ennek érdekében a következő három évben átlagosan, éves szinten nagyságrendileg 11-12 százalékos minimálbér-emelés várható.

Nagy Márton megköszönte a kamarák folyamatos partnerségét, illetve a konstruktív párbeszédet, hiszen a kamarák képviselői javaslataikkal, visszajelzéseikkel eddig is aktívan segítették a kormány munkáját. A miniszter az akcióterv sikeres végrehajtása érdekében arra kérte a kamarák vezetőit, hogy segítsék a program megismerését és bemutatását is annak érdekében, hogy az akcióterv minél több vállalkozáshoz eljusson. Ennek a felelőse a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről az új kkv államtitkár lesz.

Nagy Márton hozzátette, a növekedés alapjai erősek, hiszen a magyar gazdaság fundamentumai stabilak: az infláció idei mélypontjára süllyedt és tartósan alacsony szinten van, miközben a reálbérek tavaly szeptember óta tartó közel 10 százalékos növekedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása. Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom hét hónapja tartó folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az idei év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest.

(Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium, fotó: Papp Szabolcs)