Az elmúlt év egyik fő tanulsága az volt, hogy a befektetéseket érdemes megosztani, tavaly jelentős hozamokra tehetett szert az, aki eszköztípusonként és devizánként is diverzifikált, és a várakozások szerint 2021-ben sem lesz másképp – mondta Komm Tibor, a CIB Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.

Az elnök-vezérigazgató biztatónak nevezte azt, hogy a részvényalapok iránt nőtt az érdeklődés tavaly Magyarországon, bár a szegmens súlya továbbra is csekély. A magyar piacok kis késéssel a nagy részvénypiacok mozgásait követték, amelyek a nagy márciusi sokkot követően a második fél évben már csúcsot döntöttek – emlékeztetett az alapkezelő vezetője utalva arra, hogy jelentős részben a nagy jegybankok programjainak volt köszönhető ez a felfutás.

A márciusi ijedelmet követően világszerte áramlott a pénz tavaly a befektetésekbe, amiből a befektetési alapok is profitáltak – húzta alá Komm Tibor, megjegyezve, hogy a CIB Alapkezelő által kezelt vagyon értéke a piaci átlag felett nőtt 2020-ban.

Hajdu Egon, a CIB Alapkezelő befektetési igazgatója elmondta, hogy alapforgatókönyvük szerint 2021 az oltóanyagoknak köszönhetően a normalizáció éve lesz, minden régióban jelentős GDP-bővüléssel és inflációval kísérve. Azt is hozzátette, hogy a gazdaságpolitikákban idén még nem lesznek változások, továbbra is lehet számítani a fiskális ösztönzőkre, illetve a monetáris politikai szigorítás még szóbeli intervenció formájában sem valószínű.

A befektetési igazgató megerősítette, hogy 2021. nyertese a részvénypiac lehet, az infláció erősödésével összefüggésben pedig a vesztes szerepet a kötvénypiac töltheti be világszinten.

A részvénypiacon belül idén azokra a papírokra érdemes odafigyelni, amelyek tavaly jelentősen alulteljesítettek, ilyenek például a value részvények (alulértékelt részvények) és a ciklikus szektorok – húzta alá Hajdu Egon utalva arra, hogy ezen szektorok papírjai már a vakcinák híreire is pozitívan reagáltak.

Ami a térségeket illeti Európában azokra a vállalatokra érdemes elsősorban odafigyelni, amelyeknek erős a kapcsolatuk Kínával vagy a robottechnológiához kötődnek – hangsúlyozta a befektetési igazgató, aki igen jónak nevezte továbbá a fejlődő piacok perspektíváit is.

Felülsúlyozást érdemel egyértelműen 2021-ben Hajdu Egon szerint az Egyesült Államok részvénypiaca nemcsak a gazdasági növekedési kilátások miatt, hanem az újranyitást lehetővé tevő beoltottsági adatok és az új vezetéstől várható lazító program miatt is. A technológiai szektor továbbra sem fog a háttérbe szorulni, a járvány egy magasabb pályára állította a szegmenst, amelynek fundamentumai amúgy is a növekedést támasztották alá – emelte ki a szakember utalva arra, hogy a területen a legnagyobb kockázat az új adminisztrációtól várható trösztellenes szabályozás, amely az év vége felé esetleg visszavetheti némiképpen a szektor teljesítményét.

(Forrás: MTI)