A Bosch megnyitotta kibővített Budapesti Fejlesztési Központját, amely a cégcsoport második legnagyobb európai autóipari fejlesztési központja, és amelybe a cég 2011 óta 32 milliárd forintot fektetett be.

A Bosch a gyártás mellett jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet hozott Magyarországra, 19 felsőoktatási intézménnyel van aktív kapcsolata, ami azt mutatja, hogy a cég gondol a jövőre, hosszú távon számol Magyarországgal – mondta a pénteki ünnepségen Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja hangsúlyozta, Magyarország fontos telephely a Bosch-nak, a következő években tovább szeretnének itt növekedni. A Budapesti Fejlesztési Központban az automatizált közlekedés harmadik legnagyobb fejlesztési központját szeretnék létrehozni Stuttgart és Palo Alto mellett.

A Bosch Magyarországon több mint 10 000 munkavállalót foglalkoztat öt helyszínen: Budapest mellett Egerben, Hatvanban, Makláron és Miskolcon. A cég a forgalom 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, ami több mint sok versenytársnál – közölte Hoheisel.

A cég 2000-ben hozta létre budapesti telephelyét, ahol a 2010-es jubileumkor 505 munkavállaló dolgozott, most pedig már mintegy 1300 embernek adnak munkát – írja az MTI.

A campus 2009-es tervezésekor úgy számoltak, hogy 2016-ig 1000 mérnök fog dolgozni a Boschnál – mondta Oliver Schatz, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője. Jelenleg, vagyis a tervezettnél egy évvel korábban viszont már 1300 mérnök tevékenykedik Budapesten a Boschnál. A mostani átadással nem fejeződtek be az építkezések, a campus tovább bővül, ami nem szerepelt az eredeti tervek között.