Raif Badawi kapja az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat 2015-ben – döntött csütörtökön az Elnökök Értekezlete.

Raif Badawi kapja az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat 2015-ben – döntött csütörtökön az Elnökök Értekezlete.

Raif Badawi szaúd-arábiai blogger, író és aktivista, aki jelenleg tízévnyi börtönbüntetését tölti, mert a szaúdi hatóságok szerint a politikai és vallási vitáknak teret adó blogjával megsértette az iszlámot. A díjat december 16-án adják át Strasbourgban az EP plenáris ülésén.

„Az Elnökök értekezlete (az Európai Parlament elnöke és a frakcióvezetők) úgy döntött, hogy Raif Badawi szaúdi blogger kapja idén a Szaharov-díjat” – jelentette be Martin Schulz a szerdai plenáris ülésen.

 „Ez a jó és példaértékű ember a legszörnyűbb büntetést kell, hogy elviselje, amit országában kiszabhatnak és amelyet brutális kínzásnak lehet nevezni” – mondta Schulz. „Felszólítom Szaúd-Arábia királyát, hogy állítsa meg a büntetés végrehajtását, engedje szabadon Badawit, engedje vissza a feleségéhez és engedje, hogy decemberben eljöhessen és átvehesse a díjat a plenáris ülésen.”

Raif Badawi

Raif Badawi szaúdi blogger, akit 2012-ben fogtak el, majd később 10 év börtönre, 1000 korbácsütésre és pénzbüntetésre ítéltek, mert a vallás szerepének megvitatására indított blogjával az ország igazságszolgáltatási rendszere szerint megsértette az iszlám vallást.

Raif Badawi az első 50 korbácsütést idén januárban kapta meg, a büntetés fennmaradó részét a nemzetközi tiltakozások miatt elhalasztották.

Ensaf Haidar, Raif Badawi felesége, aki jelenleg Kanadában él három gyermekükkel, a hét elején azt nyilatkozta, hogy a szaúdi hatóságok zöld jelzést adtak a korbácsolás folytatásának.

Februárban a Parlament állásfoglalásában határozottan elítélte Raif Badawi megkorbácsolását. Az EP szerint a szaúdi hatóságok döntése megdöbbentő és kegyetlen.

Az állásfoglalásban a Parlament „felhívja a szaúdi hatóságokat, hogy állítsák le Raif Badawi további korbácsolását, és követeli azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását, mivel őt lelkiismereti okokból bebörtönzött személynek tartja, akit kizárólag azért tartanak fogva és ítéltek el, mert gyakorolta a véleménynyilvánítás szabadságához való jogát”.

A döntősök

A 2015-ös Szaharov-díj döntősei Raif Badawi mellett a venezuelai demokratikus ellenzék és Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus volt.