Növelte bevételét, és javított üzemi eredményén az első félévben a BKV Zrt. Azonban 15 milliárd forint még hiányzik a társaság idei működéséhez – írja a Világgazdaság.

Idén az első hat hónapban a BKV Zrt. üzemi szintű bevétele  71,235 milliárd forint volt, ami hat százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – válaszolta a Világgazdaságnak a közlekedési vállalat.

A BKV üzemi szintű ráfordításainak értéke idén az év első felében összesen 71,119 milliárd forint volt. Az újság információi szerint a M4-es metró működési költségei emelték meg a ráfordításokat.

A fővárosi önkormányzat továbbra is takarékos gazdálkodást vár a közlekedési társaságtól.

A BKV jegyárbevételei az elmúlt években 10 milliárd forinttal nőttek, de így is csak a működés 33-36 százalékát fedezik, az éves működési költség mintegy 145 milliárd forint.

A közlekedési társaság a 2012-től 2015-ig terjedő időszakban összességében több mint 60 milliárd forintot takarított meg hatékonyságjavító intézkedéseivel, üzemi eredménye 2010-től pozitív, 2014-ben pedig már 246 millió forint adózás előtti eredményt mutat.

A cég adósságállománya már a hitelek kormányzati átvállalása előtt is lassan, de folyamatosan csökkent. A BKV idei működéséhez 15 milliárd forint még hiányzik.

A KamaraOnline cikkét a főváros tömegközlekedési helyzetéről itt olvashatja.