A koronavírus-járvány következtében bevezetett home office miatt a vállalatok legnagyobb része, 37 százaléka az elmúlt két évben a legtöbb fejlesztést annak érdekében végezte, hogy az informatikai rendszereket felkészítsék a biztonságos és hatékony távmunkára – derült ki a K&H innovációs index kutatási jelentéséből.

A kutatás szerint szinte minden digitális fejlesztési terület aránya emelkedett 2022 első félévében, a legkevesebb innováció viszont a big data és a mesterséges intelligencia (MI) irányában történt.

Az otthoni munkavégzés érdekében végzett vállalati fejlesztések közül, egyre több cég fektet a dolgozók okoseszközökkel való ellátásába – derült ki a K&H innovációs indexből, amely az idei első félévben 30 ponton zárt. Az indexet alkotó négy alindex – megvalósult fejlesztések, tervezett innovációk, digitális innovációk és az innovációs stratégia – közül egyik értéke sem csökkent, ami azt jelenti, hogy a cégek továbbra is kiemelten kezelik az innovációt. A legnagyobb mértékben, 5 ponttal pedig a digitális innováció alindex nőtt. Ez azt jelenti, hogy előre menekültek a járvány okozta gazdasági visszaesésből a hazai vállalkozások: többek között digitális fejlesztésekkel próbálták ellensúlyozni a pandémia miatti kieső bevételeiket.

A szolgáltatási szektorban jelen lévő cégek közel fele, 46 százaléka számolt be jelentős fejlesztésekről a home office miatt az elmúlt két évben, de az ipari cégek 36 százaléka is így tett. Ezek a változások pedig sok esetben a járvány csitulása után is megmaradtak.

Az idei első félévben jelentősen, 47-ről 62 százalékra emelkedett azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik rendszeresen használnak számítógépet. Minden második munkavállaló használ valamilyen hordozható informatikai eszközt. A kereskedelem és a szolgáltatás területén a cégek több mint 40 százaléka mondta azt, hogy a munkatársak több mint 70 százaléka el van látva ilyenekkel.

Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője kiemelte: az otthonról végzett munkára való átállás érdekében rengeteg fejlesztés történt. A meglévő szoftverek összekapcsolásán a cégek 32 százaléka dolgozott, de a big data, az összegyűjtött adatok feldolgozása érdekében már jóval kisebb arányban – (12-15 százalék) tettek erőfeszítéseket a megkérdezett cégek, és a legkevesebben (5 százalék) foglalkoztak a mesterséges intelligenciával.

„Azok, akik mégis foglalkoznak ezzel a területtel, kockázatelemzésre, csalásfelismerésre használják. Személyre szabott ajánlatok, szolgáltatások, termékek kidolgozása esetén mindössze minden hatodik cég (16 százalék) használja az MI-t” – tette hozzá Németh Balázs.

A felmérést a K&H megbízásából az Impetus Research végezte, telefonos adatfelvétellel. A kutatás keretében 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű cég nyilatkozott az innovációs, digitális lépéseikről és terveikről. Az adatfelvétel 2022. március 28 – április 19. között történt.

(Forrás: MTI)