Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
A háromszögügylet a nemzetközi termékértékesítések egy speciális válfaja. Ennek során három, különböző tagállamban nyilvántartásba vett adóalany (A, B és C) között oly módon kerül sor termékértékesítésre, hogy az áru a sorban első értékesítőtől (A) közvetlenül a sorban utolsó beszerző (C) részére kerül elszállításra, ily módon az áru fölötti tulajdonváltozás útja eltér az áru tényleges mozgásától. A szabályozás lényege, hogy a lánc közepén helyet kapó adóalanyt (B-t) mentesítse a célországban (C-ben) történő adófizetési és bejelentkezési kötelezettség alól, és a B és a C adóalanyok közötti értékesítés áfakötelezettségének bevallását C-re telepítse.
Az egyszerűsítési szabály alkalmazása szempontjából a közösségi áfa-irányelv több feltételt is megállapít. Így, többek között, követelmény, hogy az áruszállítás kiindulási országa (A) eltérjen attól a tagállamtól, amelyben a B adóalany adószámmal rendelkezik. Lényeges tudni, hogy ha az értékesítés valami miatt nem felel meg az egyszerűsítési szabály feltételeinek, úgy az irányelv lehetőséget ad B országának, hogy az értékesítésre egyenes áfát vessen ki.
Az EUB ítélet (C‑580/16) alapjául szolgáló tényállás szerint a Fima Hans Bühler egy német székhelyű, német adószámmal is rendelkező cég, Németországból szállíttatott árukat közvetlenül Csehországba oly módon, hogy beszerzései és értékesítései tekintetében a számlákon a cég osztrák adószámát tüntették fel. Erre tekintettel a cég élni kívánt az egyszerűsítési szabályokkal. Ezt azonban az osztrák adóhatóság arra hivatkozással tagadta meg, hogy mivel a cég Németországban is adószámmal rendelkezik, ezért nem teljesültek az irányelv feltételei.
Amikor a több néha kevesebb
Az EUB a probléma lényegét abban ragadta meg, hogy az ominózus szabály, miszerint az adószám kibocsátójától eltérő tagállamból kell a fuvarozást megindítani, tiltja-e az egyszerűsítő szabály alkalmazását olyan esetekben, amikor a köztes adóalany (B) a fuvarozás megindításának államában telepedett le vagy ott is rendelkezik adószámmal.
Az ítélet az adózónak adott igazat. Az adósemlegesség, a célország szerinti adóztatás és az adószámok közötti választás szabadsága elveiből kiindulva a Bíróság úgy rendelkezett, hogy annak eldöntéséhez, hogy teljesülnek-e az irányelv feltételei, kizárólag azt az adószámot kell figyelembe venni, amellyel az adóalany a Közösségen belüli termékbeszerzést végezte. Tehát az, hogy az adóalany esetleg rendelkezik-e gazdasági letelepedéssel vagy adószámmal más tagállamokban is, a háromszögügyletekre vonatkozó egyszerűsítő szabályok alkalmazhatósága szempontjából nem bír jelentőséggel.
Miért jó a külföldi adószám?
Nyilvánvaló kérdésként merül fel, milyen előnye származhat a feleknek abból, ha a közvetítő nem az áru értékesítésének országa szerinti, hanem egy harmadik EU-országbeli adószámát használja az értékesítéskor. Erre több válasz is adható. Egyrészt felmerülhet, hogy az adóhatóság az A és B közötti ügyletet minősíti közösségen belül termékértékesítésnek – függetlenül attól, hogy A és B ugyanazon országbeli adószámmal vesz részt az ügyletben. Ilyenkor, ha az ügylet nem háromszögügylet, nem kerülhető el, hogy B adóalanyként regisztrálja magát C országban. Másrészt, még ha az A és B közötti ügylet belföldi termékértékesítésnek is minősül, úgy arra egyenes áfát kell felszámítani, ami magában hordozza az áfa megfinanszírozásának kötelezettségét. Nem utolsó sorban pedig egy harmadik országbeli adószám használata kifejezetten előnyös lehet akkor is, ha B az A-tól vásárolt terméket nem egy, hanem több közösségi államban értékesíti.
És mi a helyzet itthon?
A magyar szabályozásban nincs tételes tiltás arra vonatkozóan, hogy az áruszállítás kiindulása szerinti tagállamban is adószámmal rendelkező adóalany ne élhetne a kedvezménnyel. Egy 2016-os adózási kérdés (2016/16) arról tanúskodik, hogy a magyar adóhatóság már évek óta lényegében a Bíróság ítéletével összhangban értelmezi az adószámra vonatkozó feltételeket. Az adózási kérdés leszögezi többek között, hogy az a tény, hogy a középső jogalany (B) a sorban első értékesítő (A) tagállamában is rendelkezik adószámmal (amely adószám ugyanakkor az ügyletben nem érintett), az ügylet megítélése szempontjából nem bír relevanciával.
A mostani ítélet ugyanakkor mégis jelentősen hozzátesz a magyar adójogszabályok értelmezéséhez, hisz a fenti adózási kérdés csak azokat az eseteket tárgyalja, amikor más tagállamban is rendelkezik az adóalany adószámmal. Így viszont könnyen elképzelhető, hogy az ítélet nélkül a magyar adóhatóság már eltérően minősítene egy olyan esetet, amikor nem csak az addicionális adószám, de a gazdasági letelepedés is az árufuvarozás kiindulásának tagállamához köti az adóalanyt.
Azért nem árt óvatosnak lenni
Ugyan az ítélet elég egyértelműen hitet tesz az adószám megválasztásának szabadsága mellett, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy pusztán adóelőnyök elérése végett kifizetődő lesz „bespájzolni” adószámokból. Az ítélet nem cizellálja, hogy a Firma Hans Bühler milyen okokból kifolyólag rendelkezett osztrák adószámmal. Vélelmezhető, hogy az adóhatóságoknak és a nemzeti bíróságoknak ezek után is feladata lesz, hogy kiszűrjék az adókijátszási célú „adószám-shoppingokat”. Kérdésként marad tehát fenn a magyar gyakorlatban is, milyen átminősítési kockázatokat hordoz magában, illetve milyen következményekkel jár, ha az adóhatóság a gazdasági letelepedéstől eltérő adószám feltüntetését adókijátszási célúnak minősíti, illetve, hogy melyek azok az ismérvek, amelyek egy ilyen megállapításnak megágyazhatnak a magyar adóhatóság részéről.
