A munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó szabályozás a magyar és európai uniós szabályozás körében kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel jelentősen érinti mind a munkáltató, mind a munkavállaló alapvető érdekeit a munkaviszonyban.
A munkaidőt az új Munka törvénykönyve (Mt) az alábbiak szerint szabályozza.
Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. Nem minősül munkaidőnek a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.
Az Mt. tehát kifejezetten kizárja a munkaidő köréből a lakó- vagy tartózkodási helyről, illetve helyre történő utazás időtartamát. Ezen rendelkezés alapján ha valaki Budapesten lakik, de Győrben dolgozik, akkor az utazás nem tartozik bele a munkaidőbe.
Ha Budapesten lakik a munkavállaló és itt is van a munkavégzési helye, de például egy napig Győrben kell dolgoznia és az utazás előtt bemegy a munkavégzési helyére, akkor a munkavégzési helytől Győrig tartó út munkaidőnek minősül. Ha azonban közvetlenül a lakóhelyétől utazik Győrbe, akkor nem minősül munkaidőnek az utazás.
A probléma azon munkavállalók esetében merül fel gyakran, akiknek nincs konkrét vagy állandó munkavégzési helyük, amilyen például a munkáltató székhelye, hanem munkájukat Magyarország egész területén, vagy egy nagyobb földrajzi területén végzik. Jellemezően a szállítmányozók, fuvarozók, ügynökök, kereskedelmi képviselők esetében merül ez fel.
Az ő esetükben is a fenti szabály érvényesült ezidáig a hatályos Mt. alapján; azaz a lakóhelyüktől az első tényleges munkavégzési helyre történő utazást nem számították bele a munkaidőbe.
Az Európai Bíróság 2015. szeptember 10-i ítélete azonban vélhetően meg fogja változtatni ezen személyek munkaidejének meghatározását. A Federación de Servicios Privados del sindicato Comisiones obreras (CC.OO.) és a Tyco Integrated Security SL, a Tyco Integrated Fire & Security Corporation Servicios SA között folyamatban lévő C 266/14 eljárásban megállapították, hogy amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, akkor „munkaidőnek” minősül az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.
Ezen döntés jelentős terhet ró a munkáltatóra, hiszen ha például napi szinten három órát utazik a munkavállaló, akkor, az eddigi 8 óra helyett 5 óra munkát lehet részére elrendelni. Az ítélet rendelkezése alapján a jövőben várhatóan jelentős rendkívüli munkát kell elrendelni, és/vagy több személyt kell azonos munkakörben alkalmazni.
A fenti EB döntés alapján a törvényhozó vélhetően módosítani fogja az Mt. munkaidőre vonatkozó rendelkezéseit. Amíg ezen módosítás nem történik meg, véleményem szerint a munkavállalók addig is sikeresen hivatkozhatnak a fenti ítéletre a magyar munkaügyi bíróság előtt, amennyiben munkavégzési helyük nem állandó. Ezen munkavállalók esetében mivel az utazási idő munkaidőnek minősül a fenti ítélet alapján, napi szinten több óra rendkívüli munkavégzés keletkezik, melyet vélhetően utólag kell a munkáltatónak megtéríteni.
A munkáltatók saját döntésük alapján már most határozhatnak úgy, hogy ezen munkavállalók tekintetében máshogy határozzák meg a munkaidőt, vagy megvárják az Mt. módosítását. Várhatóan a nagyobb szakszervezetek kérni fogják az érintett munkáltatóknál, hogy az Európai Bíróság ítélete alapján járjanak el.
dr. Zempléni Kinga ügyvéd,
a GSG Partners Ügyvédi Iroda partnere
