Az iLex Systems Zrt. együttműködő partnerei közreműködésével indított cégjogi sorozat 28. részében Dr. habil. Sándor István, egyetemi docens (ELTE ÁJK), ügyvéd (Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda) az új Polgári Törvénykönyv egyik újdonságának, a bizalmi vagyonkezelési szerződésnek fő szabályait ismerteti.
Jelentős szakmai vita látszik kibontakozni arról, hogy az új Ptk.-hoz szükséges-e novella szintű kiegészítés, módosítás vagy a joggyakorlatra kell bízni az esetleges bizonytalanságok feloldását. Az írásom nem ezt a kérdést kívánja eldönteni, de ennek apropóján azt vizsgálja, hogy vajon az új Ptk. egyik legfontosabb újdonsága, a bizalmi vagyonkezelési szerződés bevezetése után vannak-e olyan kérdések, amelyeket akár jogalkotási eszközökkel, akár a bírósági gyakorlat által szükséges kezelni.
A bizalmi vagyonkezelés jogcíme
A magyar Ptk. szabályozása a bizalmi vagyonkezelést a megbízási szerződés altípusaként rendszerezi, ugyanakkor a jogviszony meghatározó jellemzője a tulajdon vagy más jog, követelés átruházása a vagyonrendelés során. A magyar magánjog a tulajdonátruházás esetében az ún. tradíciós rendszert követi, ami azt jelenti, hogy a tulajdonjog átruházáshoz megfelelő szerzésmód és szerzéscím szükséges. A tulajdonátruházásnak a jogcíme a bizalmi vagyonkezelési jogviszony, a vagyonkezelés három különböző jogügyelettel (szerződés, végrendelet, egyoldalú jognyilatkozat) is létrehozható és két tulajdon átruházási mozzanatból tevődik össze, a vagyonrendelésből és a vagyonkiadásból. A különböző nyilvántartásokba történő bejegyzés vonatkozásában is ezt írják elő az egyes jogszabályok, így pl. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 17. § (1) bekezdés 27 pontja szerint „bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozó tulajdonjog”; ld. továbbá az Inytv. 38. §-át, 39. § (4) bekezdését, 50. § (4) bekezdését stb. A bizalmi vagyonkezelési jogviszony létrehozása tekintetében tehát a jogszabályok nem különböztetik meg a szerződést, végrendeletet, egyoldalú nyilatkozatot, minden esetben a „bizalmi vagyonkezelési jogviszony” mint általános terminológia érvényesül.
Ennek a megoldásnak a létjogosultságát támasztja alá az, hogy a bizalmi vagyonkezelés alapján történő tulajdonátruházás nem illeszthető be megfelelően a hagyományos tulajdonátruházási jogcímek közé. A jogviszony létrehozásának motivációjára, mozgatórugójára számos példa említhető, történhet valamilyen üzleti tranzakció megvalósítása érdekében, a családi vagyon megfelelő tervezése céljából, kiskorú vagy cselekvőképtelen személyek vagyonának megóvására stb.
A bizalmi vagyonkezelés érdekében történő tulajdonátruházás, a vagyonrendelés visszterhes jogügylet, de éppen ellenkező előjellel, mint az adásvételi szerződés, mivel a vagyonkezelő, azaz a tulajdonjogot megszerző fél lesz jogosult díjazásra és nem az átruházó vagyonrendelő. A vagyon kiadása a bizalmi vagyonkezelési jogviszony keretei között ingyenes jogügylet, hiszen a kedvezményezett (vagy adott esetben a vagyonrendelő) az átruházásért nem ad ellenértéket. Ugyanakkor érdekes kérdést vet fel az, ha egy tranzakció részét képezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszony. Pl. egy adásvételi szerződés alapján a felek kölcsönösen egy harmadik személynek bizalmi vagyonkezelésbe adják az adásvétel közvetett tárgyát képező dolgot és a vételárat is. (Ez a konstrukció a letéttel konkurál, és megítélésem szerint a szerződő felek számára annál nagyobb biztonságot nyújthat.) A vagyonkezelő a két fél részére egyidejűleg köteles egymás szolgáltatását kiadni, a vevőnek a dolgot, míg az eladónak a vételárat. A felek közötti tényleges jogviszony ebben az esetben az adásvétel lesz, azonban a közhiteles nyilvántartásba (pl. ingatlan vagy gépjármű esetén) a bizalmi vagyonkezelési jogviszony kerül bejegyzésre.
Más megközelítésben, pl. egy vagyontervezési bizalmi vagyonkezelési jogviszony esetében a szülő bizalmi vagyonkezelésbe helyezi a vagyont, amit meghatározott feltételek bekövetkezése (pl. bizonyos életkor elérése, házasságkötés, diploma megszerzése stb.) esetén kell kiadni a kedvezményezett részére. Ebben az esetben a vagyonrendelő és a kedvezményezett között valójában ajándékozás jön létre, azonban a jogcím a bizalmi vagyonkezelési jogviszony lesz. Érdekes kérdést vet fel, hogy ilyen esetben a vagyonrendelő és a kedvezményezett közötti valós jogviszony figyelembe vehető-e pl. az ajándék visszakövetelésének törvényi feltételeinek fennállása esetén. Megítélésem szerint ennek létjogosultsága van, hiszen a jogviszonyt a tényleges tartalma szerint kell minősíteni.
Amennyiben több vagyonkezelő szerepel a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban és ezek közül valamelyik elhalálozik, jogutód nélkül megszűnik, úgy az általa kezelt vagyon tulajdonjoga a többi vagyonkezelő részesedését arányosan növeli (Ptk. 6:328. § (2) bekezdés.). A Ptk. itt kifejezetten az „átszáll” kifejezést használja, tartalmában azonban ez leginkább a növedék(jog)hoz hasonlít, amit viszont a Ptk. csak a föld tulajdonosa tekintetében szabályoz (Ptk. 5:51. §). A jogcím ez esetben is valószínűsíthetően a bizalmi vagyonkezelési jogviszony lesz, azonban mi lesz a tulajdonszerzés módja? Átruházás nem indokolt, mivel a Ptk. „átszállást” említ, vagyis nem az elhalálozott vagyonkezelő örökösei kötelesek átruházni a kezelt vagyont. Az öröklés szintén aggályos, hiszen az elhalálozott vagyonkezelőnek nem örököse a többi vagyonkezelő. Talán a „jogutódlás”, mint általános terminológia lehet adekvát, azonban ezt a jogi személyek jogutódlással történő megszűnésének esetére alkalmazzuk.
Hasonlóan minősítési kérdéseket vet fel, ha a vagyonrendelő azzal a feltétellel ruházza át a vagyont a vagyonkezelő részére, hogy azt a vagyonrendelő halála esetén kell kiadni. Ebben az esetben a kedvezményezett a vagyonrendelő szándéka szerint valójában végrendeleti örökös. „Az okirat végrendeleti jellegének megállapításához az szükséges, hogy az örökhagyó halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon, és külsőleg az örökhagyótól származónak mutatkozzék” (Ptk. 7:12. §). Ha a vagyonrendelő végrendeleti úton rendelkezik a hagyatékról, akkor az örökös az örökrészét ipso iure megszerezné az öröklés mint tulajdonátruházási móddal, vagyis tulajdonjogi igénye keletkezik arra (Ptk. 7:87. § (2) bekezdés). A bizalmi vagyonkezelésből a vagyon kiadása iránt azonban csak kötelmi jogi igénye áll fenn a vagyonkezelővel szemben (Vö. „A kedvezményezett a szerződés szerint igényelheti a vagyonkezelőtől a kezelt vagyon és annak hasznainak kiadását”; Ptk. 6:314. § (1) bekezdés.). Ez esetben a minősítés szempontjából inkább a második esetkör tűnik támogatandónak. Jogilag az örökhagyó (vagyonrendelő) halálakor egy harmadik személy, a vagyonkezelő a tulajdonos, vagyis a jogi helyzet talán analóg módon kezelhető azzal, amikor az örökhagyó vevőként egy megkötött adásvételi szerződés szerinti vételárat már megfizette, de a dolog tulajdonjogának részére történő átadására még nem került sor.
Megítélésem szerint a „bizalmi vagyonkezelési jogviszony” egy olyan új jogcím a magyar magánjogban, amely leginkább „formális” és egyben „univerzális” jelzőkkel illethető. Ez a jogcím a vagyonrendelő és a kedvezményezett közötti tényleges jogviszony vizsgálatát is szükségessé teheti, ami egyfajta kettősséget eredményezhet a joggyakorlatban. Bár elsőre pusztán dogmatikai jellegű kérdésnek tűnik a fentiek kifejtése, azonban gyakorlati problémákat is felvethet (dologi és kötelmi igény, adó és illeték kérdése), ezért érdemes lenne ezt a felvetett problémát tisztázni.
A protektor jogállása
Az angolszász joggyakorlat alakította ki a trust protector tisztségét, intézményét, aki a trustok esetében jogosult a vagyonkezelővel szemben ellenőrzési jogot gyakorolni a trust szabályainak betartása érdekében. Az egyik, ha nem az első jogszabályi meghatározása a protectornak a cook-szigeteki trust törvényben található, amely szerint: „»Protector« in relation to an international trust means a person who is the holder of a power which when invoked is capable of directing a trustee in matters relating to the trust and in respect of which matters the trustee has a discretion and includes a person who is the holder of a power of appointment or dismissal of trustees”; Sec. 3. International Trust Amendment Act 1989 (Cook Islands).
Szükséges az, hogy legyen olyan személy, aki kikényszeríti a vagyonkezelővel szemben a kötelezettség teljesítését („enforcer principle”). A vagyonrendelő saját magát is kijelölheti a trust kikényszerítésére, illetve halála esetére meghatározhatja azokat a személyeket, akik erre jogosultak lesznek (protector). Ez különösen akkor bír jelentőséggel, ha a kedvezményezett pl. még meg sem született vagy kiskorú. Ilyen esetben a vagyonrendelő valójában egyfajta protector-nak tekinthető. Azt ilyen személy számára szükséges a locus standi, a kereshetőségi jog biztosítása, enélkül a szerepe kiüresedne. Olyan személy hiányában pedig, akinek kereshetőségi joga lenne, a vagyonkezelő sok esetben nem lenne számon kérhető, pl. ha diszkrecionális vagyonkezelésre került sor.
A magyar jogban jelenleg ilyen, a vagyont felügyelő személyt a Ptk. nem nevesít. A diszpozitivitás alapján természetesen lehetősége van a vagyonrendelőnek arra, hogy a vagyonkezelőt ellenőrző személyt kérjen fel a megbízás szabályai alapján. Mint említettem, a protector szerepére leginkább akkor van szükség, ha a vagyonrendelő már meghalt (jogutód nélkül megszűnt), azonban ez egyúttal felveti azt a kérdést, hogy a megbízási jogviszony vajon továbbra is fennmarad-e a felek között. A Ptk. 6:3. § d) pontja kíván itt értelmezést, miszerint a jogosult halálával (jogutód nélküli megszűnésével) megszűnik a kötelem, ha a szolgáltatást – annak jellegénél fogva – kifejezetten részére kellett nyújtani. Ennek a szakasznak az alkalmazása a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban a protektor jogállása vonatkozásában számos kérdést vet fel. A protektor ugyanis a vagyonrendelő megbízásából jár el, vagyis a szolgáltatást elsődlegesen kifejezetten neki nyújtja. Ha ezt az értelmezést követjük, akkor megszűnik a jogállása a vagyonrendelő halálával, így viszont éppen a legfontosabb funkcióját nem tölti be. Másodlagosan értelemszerűen a protektor a kedvezményezett(ek) érdekeit is figyelembe veszi, a kedvezményezett azonban nem szerződő fél a vagyonrendelő és a protektor közötti jogviszonyban. Olyan átkötő szabályozásra vagy jogértelmezési eredményre lenne szükség, amely alapján a vagyonrendelő halálát (jogutód nélküli megszűnését) követően a vagyonrendelő megbízói státusza jogutódlással a kedvezményezettre szállna át vagy más esetleg megközelítésben a protektor ilyen esetben mandatum post mortem, a vagyonrendelő halála után is egyértelműen fennmaradjon.
A bizalmi vagyonkezelés felmondhatósága és a vagyonelkülönítés
A Ptk. 6:312. §-a határozza meg a vagyonelkülönítés szabályait. A kezelt vagyon a vagyonkezelő saját vagyonától és az általa kezelt egyéb vagyonoktól elkülönült vagyont képez, amelyet a vagyonkezelő köteles külön nyilvántartani. A felek ettől eltérő rendelkezése semmis. A vagyonkezelő által a saját vagyonától és az általa kezelt egyéb vagyonoktól elkülönülten kezelt vagyonként nyilvántartott vagyontárgyakat az ellenkező bizonyításáig a kezelt vagyon körébe tartozónak kell tekinteni. A kezelt vagyon részét képezik a kezelt vagyontárgy helyébe lépő vagyontárgy, biztosítási összeg, kártérítés vagy más érték, továbbá mindezek hasznai, akkor is, ha nem szerepelnek a nyilvántartásban. A vagyonkezelő által a kezelt vagyon részeként nyilvántartásba nem vett vagyontárgyakat az ellenkező bizonyításáig a vagyonkezelő saját személyes vagyonába tartozónak kell tekinteni.
A kezelt vagyon tárgyaira a vagyonkezelő házastársa, élettársa, továbbá személyes hitelezői és a vagyonkezelő által kezelt más vagyonok hitelezői nem támaszthatnak igényt. A kezelt vagyon nem része a vagyonkezelő hagyatékának. A vagyonkezelő házastársával, élettársával, továbbá személyes hitelezőivel és az általa kezelt más vagyonok hitelezőivel szemben a kedvezményezett és a vagyonrendelő is felléphetnek, kérve a kezelt vagyon elkülönítését.
Az angol jogban az irrevocable (visszavonhatatlan) trust ismert főszabályként. Ennek oka az, hogy ily módon a trust vagyon a vagyonrendelést követően már a kedvezményezett érdekeinek megfelelően kerüljön felhasználásra és kiadásra, egyúttal meggátolja a vagyonrendelő hitelező számára, hogy arra nézve igényt támasszanak. A Ptk. szabályozása nagyon helyesen szintén ezt az elvet követi. Ehhez képest a 2014. évi XV. törvény a Vht. módosításával ezt jelentősen átírta, amikor a Vht. 132/A. § (3) – (5) bekezdései alapján a vagyonrendelő hitelezőinek jogot biztosít a bizalmi vagyonkezelési szerződés felmondására. Bizonyos fokig elfogadható a hitelezői érdekek figyelembe vétele, azonban számos esetben a Vht. új szabálya a vagyonrendelő motivációt hátrányosan befolyásolja. Megjegyzendő, hogy egyes külföldi államok trust szabályai vagy határidőt állapítanak meg arra, hogy a vagyonrendelő hitelező igényt támasszanak a kezelt vagyonra, vagy ún. fizetőképességi tesztet írnak elő a vagyonrendelő számára a vagyonrendelés időpontjában. Természetesen akár ezek kombinációjával is megoldható a vagyonrendelő hitelezőinek védelme.
A problémakör megnyugtató rendezésére többféle megoldás is lehetséges. Egyrészt a Vht. idézett szakaszainak hatályon kívül helyezése az egyik legegyszerűbb eljárás, így a vagyonrendelő hitelezői csak a Ptk.-ban szabályozott fedezetelvonó ügyletek vagy egyéb érvénytelenségi okok alapján, bírósági eljárást követően támaszthatnának igényt a kezelt vagyonra. Szintén megoldás lehet a Ptk.-ban szereplő vagyonkezelésre vonatkozó szabályok módosítása, ahol a vagyonrendelő hitelezőinek ezt a felmondási jogát megfelelő keretek közé helyeznék (pl. az említett fizetőképességi tesz vagy határidő megszabásával). Akár az is megfelelő megoldás lehet emellett, ha a joggyakorlat egy olyan értelmezésre jut, hogy a Ptk. 6:330. §-a szerinti utaló szabálynak a megszüntetés tekintetében kizáró jelleggel van jelentősége. A 6:330. § szerint a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályok háttérszabályozását a megbízás szabályai képezik, hacsak a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályoknál nincs eltérő rendelkezés. A Ptk. 6:326. §-a azonban a bizalmi vagyonkezelés megszűnésére tartalmaz részletes előírásokat, de nem rendelkezik felmondási jogról. Ez értelmezhető úgy is, hogy a megbízási szerződésre vonatkozó szabályok szerinti felmondási jog itt is alkalmazható, de értelmezhető akár úgy is, hogy a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó speciális szabályok lerontják az általános szabályokat. Ez utóbbi értelmezési lehetőséget a bizalmi vagyonkezelési jogviszony természete egyértelműen alátámasztaná.
Érdemes lenne ezt a problémakört szintén alaposan áttekinteni és egyértelmű szabályozást kialakítani.
Az előzőekben felvetett problémakörök mellett számos egyéb kérdés is felmerül a bizalmi vagyonkezelési szerződés vonatkozásában (pl. a jogviszony időtartama, a vagyonkezelő felelőssége, a bírósági jogkör bevezetése, a jelenlegi bejelentési és nyilvántartási szabályok fenntartásának indokoltsága, az 1985. évi Hágai Nemzetközi Magánjogi Egyezményhez való csatlakozás stb.), amelyeket szintén érdemes lenne figyelembe venni. Megítélésem szerint egy nagyon jelentős előrelépése a magyar magánjognak, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződés bevezetésre került, és mint minden új jogintézmény esetében, itt is fontosnak tartom az olyan értelmezési kérdések tisztázását, amelyek az új jogi konstrukció alkalmazhatóságát segítik elő.
Dr. habil. Sándor István,
egyetemi docens (ELTE ÁJK)
ügyvéd (Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda)
kérdések/észrevételek: ilex@ilexsystems.com