Ha a társadalmi jólét meghatározó mértékének az egy főre jutó GDP helyett a boldogságot tekintenék, a politika talán irányt változtatna és az emberek élete szempontjából értelmesebb döntéseket hozna – írja Richard A. Easterlin, a University of Southern California professzora.

A boldogsággal évszázadokig kizárólag a humán tudományok foglalkoztak; a téma főként a filozófusokat, a regényírókat és a művészeket érdekelte – kezdi a Világgazdasági Fórum honlapján megjelent cikkét Richard A. Easterlin, a University of Southern California közgazdaság-professzora, a „Happiness, growth and the life cycle”  című könyv szerzője.

Az elmúlt 50 évben azonban a kérdést már tudományosan is vizsgálják; a felgyülemlett ismeretanyag pedig csábító lehetőséget kínál arra, hogy a jólét elsődleges mértékének a boldogságot tekintsük a jelenlegi favorit, az egy főre jutó GDP helyett. A társadalomtudományokban a boldogságot reprezentatív felméréseken feltett efféle kérdésekkel mérik: „Mindent összevetve miként vélekedik manapság a dolgok helyzetéről: nagyon boldognak, elég boldognak vagy nem túl boldognak tartja magát?”

A kérdésnek vannak változatai: boldogság helyett szólhat az „általános elégedettségről” vagy a válaszadónak a társadalomban elfoglalt helyéről. A cél valamennyi esetben az, hogy megállapítsuk, miként vélekedik a válaszadó az életéről a kérdés feltevésének pillanatában, a különféle „mértékek” együttesét pedig nyugodtan nevezhetjük „boldogságnak”.

Mit is jelent?

A boldogság mérésekor minden válaszadó maga döntheti el, mit tekint boldogságnak, így akár azt is gondolhatnánk, hogy a válaszok átlagát nincs is értelme kiszámítani. Manapság azonban a kutatók jelentős része egyetért azzal, hogy ez nem így van. Ennek egyik fő oka, hogy a legtöbb ember meglehetősen hasonló válaszokat ad, amikor arról kérdezik, mik azok a dolgok, amelyek a boldogsága szempontjából fontosak.

Világszerte – a gazdag országokban éppúgy, mint a szegényekben, a demokratikus államokban éppúgy, mint a diktatúrákban – a boldogság a legtöbb ember számára a mindennapi életben való sikereket jelenti. Ez lehet a biztos megélhetés, a család, a jó egészségi állapot, a biztos és érdekes munkahely is. A mindennapi életet ezek a tényezők határozzák meg: olyan dolgok, amelyekkel az emberek foglalkoznak, és amelyekről úgy vélik, hogy bizonyos mértékig befolyásolni képesek őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a különböző csoportok összehasonlításának igenis van értelme.

A közgazdászok által felállított „boldogság-mérőszámok” megbízhatóságát és érvényességét a pszichológusok is megvizsgálták, a módszerek ezt a próbát is kiállták. Mindehhez hozzájárul, hogy sok országban már hivatalosan is mérik a boldogságot (a 2013-as boldogság-világjelentés itt olvasható). A felmérések vizsgálata pedig azt mutatja, hogy a boldogság és a különböző élethelyzetek közötti kapcsolat minden országban ugyanaz. A munkanélküliek, az egyedül élők, a rossz egészségi állapotban lévők, a kisebbségek tagjai és az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők mindenütt szignifikánsan kevésbé boldogok, mint az átlag.

Egy paradoxon

Van azonban valami, ami a boldogságról szóló adatokkal kapcsolatban kételyeket ébresztett. Easterlin professzor egy több mint 40 évvel ezelőtti tanulmányát idézi, amelyben a boldogság és a jövedelem közötti kapcsolatot vizsgálta. Azt találta, hogy egy adott időpontra vonatkozó felmérések a várakozásoknak megfelelően igazolják: nagyobb jövedelem mellett nagyobb a boldogság is. A boldogság és a jövedelem közötti hosszú távú kapcsolat vizsgálata ugyanakkor nem mutatott ki ilyen korrelációt.

Ez első pillantásra ellentmondásnak tűnhet, de az egyes időpontokban fennálló állapotok, illetve az idősorok eredményének különbsége megmagyarázható, ha figyelembe vesszük azokat a pszichológiai mechanizmusokat, amelyek jelentősen befolyásolják a jólét érzését. Ilyen mechanizmus lehet a társadalom többi csoportjával való összehasonlítás vagy az, hogy az emberek – legalább részben – képesek elfogadni, fel tudják dolgozni a nagyobb jelentőségű eseményeket, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak.

Az Easterlin-paradoxonnak is nevezett jelenség újabb kritikusa szerint hosszabb távon is van kapcsolat a boldogság és a jövedelem között, méghozzá ugyanúgy pozitív: a boldogság a jövedelemmel együtt növekszik. Ezek az adatok azonban viszonylag rövid időtartamot fognak át – jellemzően egy évtizedet vagy még annyit se –, így csak rövid távú kapcsolatot állapítanak a gazdasági boomok és a válságidőszakok, valamint a boldogság (és ebben az esetben a GDP) változásai között.

Miért inkább a boldogság, mint a GDP?

A boldogság és a GDP meglehetősen különböző képeket ad a társadalmi jóléti trendekről. Hogy miért részesítsük a boldogságot előnyben? Több oka is van.

1. A boldogság átfogóbban méri a jólétet. Sokkal több szempontot vesz figyelembe, mint az élet gazdasági aspektusai közül is csupán egyre, a termékek és a szolgáltatások előállítására koncentráló GDP. Ezt kiválóan alátámasztja Kína példája is, ahol az 1990 utáni két évtizedben a GDP megduplázódott, miközben a boldogság egy U-alakú görbét írt le: 2002-ig nőtt, majd lassan visszatért valamivel az 1990-es szint alá. A gazdasági struktúraváltás következtében ugyanis összeomlott a munkaerőpiac, a szociális védőháló megszűnt, aminek következtében felerősödtek a munkahellyel, a család fenntartásával vagy az egészségi állapottal kapcsolatos aggodalmak – ezeket ugyan nem méri a GDP, de a jólétet nagymértékben befolyásolják.
2. A boldogságot maguk az emberek értékelik, míg a GDP-t „kívülálló” szakemberek számszerűsítik. Vannak, aki szerint a GDP egy gazdaság kibocsátásnak objektív mértéke, holott már régóta felmerült sok kérdés a mérés módszertanával kapcsolatban. Nem kellene beleszámítani a fizetetlen házimunkát is? Mi a helyzet a prostitúcióból vagy a kábítószer-kereskedelemből származó bevételekkel? Vajon ugyanazt kell mérnie a GDP-nek az USA-ban, mint Afganisztánban? Vagy az USA-ban 1815-ban és 2015-ben? Röviden: a GDP nem egyszerű és nem is „objektív” mértéke a jólétnek.
3. A boldogság olyan mérték, amelyet az emberek személyesen „be tudnak azonosítani”. A GDP olyan absztrakció, amely az individuumok számára csekély személyes értelemmel bír.
4. A boldogság olyan mérték, amelyben minden ember „szavazata” számít, és minden emberé ugyanannyit – legyen szegény vagy gazdaság, beteg vagy egészséges, öreg vagy fiatal. A társadalmi jólét szintje a társadalom minden felnőtt polgárát tekintetbe veszi.

A boldogság képet ad számunkra arról, hogy a társadalom miként orvosolja az emberek mindennapi gondjait, a GDP azonban csupán az élet gazdasági aspektusára – és annak is csupán egy szeletére – koncentrál. A mondás, miszerint „a pénz nem minden”, itt is érvényes. Ha a társadalmi jólét meghatározó mértékének a boldogságot tekintenék, a politika talán irányt változtatna és az emberek élete szempontjából értelmesebb döntéseket hozna – zárja fejtegetését Richard A. Easterlin.