
Az Európai Unió tagállamaiban 2014-ben összesen 343,6 milliárd eurónyi bevétel folyt be környezetvédelmi adókból, 61,6 milliárd euróval több, mint 2004-ben – olvasható az Eurostat összefoglalójában.
Az uniós statisztikai hivatalnak a Föld Napja alkalmából megjelent összeállításából az is kiderül, hogy tíz év alatt a környezetvédelmi adóknak az összes befizetett adókhoz, illetve társadalombiztosítási járulékhoz viszonyított aránya csökkent: 2004-ben 6,8, 2014-ben már „csak” 6,3 százalék volt. Az „Erőforrás-hatékony Európa” ütemterv szerint ennek a mutatónak el kellene érnie a 10 százalékot.
A hivatalos meghatározás szerint a környezetvédelmi vonatkozású adó olyan adó, amelynek alapja a környezetre bizonyított, konkrét negatív hatást gyakorló dolog fizikai egysége (vagy egy fizikai egység helyettesítője) és amelyet az ESA 95 adóként azonosít.
Az EU-ban 2014-ben beszedett környezetvédelmi adó több mint háromnegyede (76,5 százalék) energiaadó, a közlekedéssel kapcsolatos adók 19,9, a szennyezéssel és a források felhasználásával kapcsolatosak 3,6 százalékos súlyt képviseltek.
A környezetvédelmi adókból befolyt bevétel 2014-ben három tagállamban haladta meg a teljes adóbevétel 10 százalékát: Szlovéniában (10,6 százalék), Horvátországban (10,5 százalék) és Görögországban (10,2 százalék). A legkisebb relatív súlyú a környezetvédelmiadó-terhelés Belgiumban és Franciaországban (mindkettő 4,5 százalék), valamint Németországban és Svédországban (mindkettő 5,2 százalék) volt.
Magyarországon – ahogy az EU egészében – a környezetvédelmi vonatkozású adókból befolyt bevétel jelentősen nőtt 2004 és 2014 között (2,375 milliárd euróról 2,713 milliárd euróra), ennek a bevételnek a teljes adó-, illetve szociálisjárulék-bevételhez viszonyított aránya ugyanakkor csökkent (7,7-ről 6,8 százalékra).