Home Gazdaság 50 milliárd forint az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére

50 milliárd forint az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére

0
50 milliárd forint az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére

A magyar tulajdonú vállalatok részvétele az egészségpiacon elenyésző, ezért indított a kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – mondta Gion Gábor.

A Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán elmondta, a Magyarországon forgalmazott egészségügyi termékeknek csak a 18 százalékát gyártják itthon, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány akár 70-80 százalék.

Hozzátette, ez egy egészségtelen helyzet még „békeidőben” is, de a járvány alatt nagyon kiszolgáltatottá tette az országot.

Kifejtette, a járvány alatt az üzleti szabályokat felrúgva voltaképpen licitálás ment a világpiacon a szükséges egészségügyi termékekre; az is előfordult, hogy egy adott terméket kifizettek, az mégsem érkezett meg, mert végül annak adták, aki többet ígért érte.

Gion Gábor szerint legalább azt el kell elérni, hogy a különböző veszélyhelyzetek esetén a kritikusnak ítélt egészségügyi termékekből önellátó legyen az ország. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását veszik figyelembe a kritikus termékek körének megnevezésekor, s a támogatást is elsősorban ezen termékek gyártóinak szánják. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítése is létrejöhet.

A pontos összeghatárokat még nem határozták meg, de a nyár végére – amikor várhatóan a pályázat megjelenik – ez is tisztázódik, de az biztos, hogy nem akarják „elaprózni” a támogatást – mondta Gion Gábor.

(Forrás: PM/MTI)