Megérkezett a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatása a Szlovákiában magyar oktatási intézményt látogató, pályázó diákok számlájára.

A magyar kormány ötödik éve adja a támogatást ebben a formában, óvodások, alapiskolások, középiskolások és egyetemisták számára. Az idén ismét az eredeti összegben, tehát a hallgatói támogatás 10 euró, az összes többi 75 euró – írja a hirek.sk.

A támogatást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) koordinálja a Felvidéken. A támogatás célja, hogy abból tankönyveket, taneszközöket vásároljanak.

A Bethlen Gábor Alap pályázatát januárban hirdeti meg az SZMPSZ a Felvidéken. Március közepéig küldik meg az összegző íveket a BGA budapesti központi irodájának. A támogatás iskolakezdés környékén érkezik. Idén szeptember 20-tól vehették át az igénylők az oktatási-nevelési támogatást.

A pályázati kritériumoknak 44,5 ezren feleltek meg. Ha valaki nem veszi át a támogatást az év végéig, akkor az összeget az OTP bank visszautalja a magyar államkincstárba.