A magyar borexport az idei év első öt hónapjában mennyiségben 26, értékben pedig 18 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának szintjét – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Idén az első öt hónapban a magyar borkivitel mennyisége elérte a 330 ezer hektoliter, értékben pedig a 11,3 milliárd forintot. Tavaly a magyar borexport mintegy 750 ezer hektolitert tett ki, értéke pedig 27,3 milliárd forint volt – mondta Gál Péter, az FM helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a 26. Budapest Borfesztivál sajtótájékoztatóján.

Az idei szüreten várhatóan mintegy 410 ezer tonna szőlőt szednek majd le, és ebből mintegy 2,9 millió hektoliter seprős újbor kerülhet a pincékbe az előzetes termésbecslés szerint, szemben a múlt évi 2,7 millió hektoliterrel.

A mostani állapot szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a korábbi becslésnél kevesebb lesz a pincékben az újbor, mivel a Duna Borrégióban tapasztalható aszály érzékelhetően csökkentheti a szőlőtermést és a bor mennyiségét is.

A fesztivált szeptember 7. és 10. között rendezik meg. (MTI)