A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kkv-szektor hatékonyságának növelése pénzügyi ismeretek fejlesztése, vállalkozói mentorálás biztosítása révén” című (GINOP-1.1.2-17-VEKOP-17) felhívás.

A felhívás célja a kkv-szektor hatékonyságának növelése, termelékenységi és eredményességi mutatók kidolgozása, a szektor ennek mentén történő értékelése, beavatkozási területek meghatározása, illetve konkrét intézkedések kidolgozása, elérhetővé tétele – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent közleményben.

A felhívás keretében létrejövő, országosan, egységes feltételek mellett elérhető, már meglévő mentoráló, fejlesztő, képző, tanácsadó szervezetekre épített mentorprogramban a sikeres vállalkozások, azaz mentorok segítik a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásokat mint mentoráltakat a vállalkozói aktivitásuk, a túlélési esélyek növelése, beszállítói pozíciójuk kialakítása, erősítése, generációváltás problémájának kezelése, valamint külpiacra lépésük érdekében.

A felhívás egyszerre jelenik meg a felzárkózó régiók fejlesztését célzó Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében, így az egész országra kiterjed.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3,3 milliárd forint; támogatási kérelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Nemzetgazdasági Minisztérium konzorciuma nyújthat be.

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:

  • projektjük megvalósításával hozzájárulnak vállalkozói aktivitás növekedéséhez, a vállalati élettartam meghosszabbodásához, ezzel a vállalkozások túlélési esélyeinek javításához,
  • hozzájárulnak a vállalkozások pénzügyileg tudatos működéséhez, az elérhető finanszírozási lehetőségeket bemutató forrástérkép összeállításához,
  • vállalkozások hatékonyságát jelző rendszer kialakításához,
  • vállalkozásfejlesztési szervezetek által nyújtott szolgáltatások felméréséhez.

További részletek az alább letölthető felhívásban.