A nyári diákmunka program keretében 26 ezer tanuló vállalt munkát az önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél – mondta Cseresnyés Péter.

A fiatalok az önkormányzatoknál jellemzően adminisztratív, az önkormányzati fenntartású intézményeknél (óvoda, iskolai konyha, kertészet) kisegítő feladatokat tudnak ellátni – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár csütörtökön az M1 csatornán.

A nyári diákmunka program főként azoknak a fiataloknak ad munkalehetőséget, akik olyan településen vagy földrajzi régióban élnek, ahol a piaci körülmények között nehezebben tudnának munkát találni. Az államtitkár példaként említette Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahol több mint 4000 tanuló dolgozik a program keretében.

Cseresnyés Péter szerint a nyári diákmunka program azért fontos és hasznos a fiataloknak, mert ez munkakultúrát közvetít számukra, munkatapasztalatot szereznek, és a későbbi munkahelyük kiválasztásában is segíti őket.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a fiatalok foglalkoztatottsága 26-27 százalék között mozog, munkanélküliségi rátájuk pedig 15 százalék alá csökkent. (MTI)