Tavaly 4,9 százalékkal, 302 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, december végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6464 milliárd forintot kezeltek. Az év utolsó hónapjában 2,9 százalékkal, 182 milliárd forinttal növekedett a vagyon.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) közleménye szerint a 2019-es évben jelentős kategóriákon belüli átrendeződés volt megfigyelhető, ami jórészt jogszabályi változások következménye. A legszembetűnőbb a pénzpiaci alapok kárára és a kötvényalapok javára történt technikai forgalom volt, aminek eredményeképp a pénzpiaci alapok vagyona éves összevetésben 87,3 százalékkal csökkent, míg a kötvényalapoké 52,8 százalékkal nőtt.

Az egyik legnépszerűbb kategória, az ingatlanalapok esetében is szigorodtak a jogszabályi előírások tavaly, így vagyonuk gyakorlatilag stagnált, mindössze 0,2 százalékkal nőtt, azonban 1549 milliárd forintos eszközértékével így is az ingatlanalapok a legnagyobb kategória. A kötvényalapok kategóriája 1353 milliárd forinttal a második helyen áll, a harmadik legnagyobb kategória az 1190 milliárdos vegyes alapok.

Decemberben a tőkeáramlások eredője plusz 151 milliárd forint volt. A legnagyobb tőkebeáramlás a kötvény- és a vegyes alapoknál, valamint az ingatlanalapok esetében volt.

Decemberben az ingatlanalapokba közel 16 milliárdnyi tőke érkezett, a vagyont a hozamok is gyarapították, amely így 1,2 százalékkal nőtt, a 2019-es év végén meghaladta az 1549 milliárd forintot. A közleményben rámutattak, hogy a korábbi évek az ingatlanalapokról szóltak, amelyek vagyona dinamikusan növekedett. Így volt ez egészen 2019 májusáig, amikor is a szabályozói változások – az új ingatlanalapok és sorozatok esetében a visszaváltási idő 180 napra növekedett; a meglévő alapok és sorozatok esetében pedig forgalmazási maximumot vezettek be -, valamint a Magyar állampapír plusz (MÁP+) júniusi megjelenésével a kategória vagyona megtorpant és csökkenni kezdett.

A kötvényalapoknál a tőkeáramlás elérte a 43,5 milliárd forintot decemberben, amiből a rövid futamidejű kötvényalapok 34,5 milliárddal részesedtek, míg a hosszú futamidejű kötvényalapok 9 milliárddal. A hozamokkal együtt a kötvényalapok vagyona 3,1 százalékkal 1353 milliárd forintra emelkedett.

A vegyes alapokba 34 milliárd forint friss tőke érkezett decemberben, amelynek legnagyobb része, 31 milliárd a befektetési politikát tekintve óvatos vegyes alapokat gyarapította. A dinamikus vegyes alapokba 3,4 milliárd jutott, míg a kiegyensúlyozott alapokból 0,5 milliárd forintot vontak ki a befektetők. A vegyes alapok vagyona 2,6 százalékkal 1190 milliárd forintra nőtt.

Decemberben a pénzpiaci alapok esetében is tőkebeáramlás volt, aminek összege 1 milliárd forint. A vagyon nagysága nem változott, 76,7 milliárd forint volt az év végén.

A részvényalapokba 2 milliárd forint befektetés érkezett az év utolsó hónapjában, az árfolyamok emelkedése miatt a hozamok is kedvezően alakultak, így a részvényalapok vagyona 2,2 százalékkal 457 milliárd forintra emelkedett.

A tőkevédett alapok esetében gyakorlatilag nem volt tőkemozgás decemberben. A 0,4 százalékos vagyonnövekedés így a hozamoknak volt köszönhető, a vagyon 114,4 milliárd forint volt a hónap végén.

Az abszolút hozamú alapokba 4 milliárdnyi friss tőke érkezett decemberben, a hozamok is pozitívan alakultak, így a vagyon 2,2 százalékkal 879 milliárd forintra nőtt.

A származtatott alapoknál 9 milliárd forintot meghaladó visszaváltás volt decemberben, ami jórészt négy megszűnt alapnak volt köszönhető. A pozitív hozamok valamelyest ellensúlyozták a tőkekiáramlást, de a vagyonvesztés így is 5,7 százalékos volt, december végén közel 143 milliárd forint volt származtatott alapokban.

Az árupiaci alapoknál mintegy 0,7 milliárdos tőkebeáramlás volt decemberben, amit a hozamok tovább erősítettek, így 2,7 százalékkal csaknem 55 milliárd forintra nőtt a vagyon.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapoknál jelentős tőkebeáramlás volt decemberben, itt is elsősorban a kötvényalapokba és az ingatlanalapokba áramlott a tőke. A hozamok tovább segítették a növekedést, így a vagyon nagysága 13,4 százalékkal 604,8 milliárd forintra növekedett.

(Forrás: MTI)