A 2016/2017-es akadémiai évben összesen 147 680 fiatal tanult a szlovákiai főiskolákon, köztük több mint 87 ezer nő volt. A főiskolások száma évközi viszonylatban 11 ezerrel csökkent, ami hozzávetőleg 7 százalékos visszaesés.

Az előző évhez viszonyítva a szlovákiai főiskolákat 714 külföldi diákkal több látogatta, mint korábban. Mindez az oktatási tárca főiskoláink tavalyi állapotáról szóló éves jelentéséből derül ki, amelyet szerdán a kormány is megtárgyalt – írja a hírek.sk.

Tavaly a hazai állami és magánkézben levő felsőfokú oktatási intézményekben 52 245 hallgató fejezte be tanulmányait, ami 4 492 fős csökkenést jelent. A minisztérium szerint ehhez elsősorban a távhallgatók számának a csökkenése járult hozzá, akikből tavaly 2 601-gyel kevesebb volt.

A szaktárca éves jelentéséből az is kiderül, hogy a főiskolai tanulmányokra jelentkező fiatalok száma is csökkent. 2016-ban csak 41 544-en jelentkeztek felsőfokú oktatási intézményekbe.

A kormány tavaly a főiskolai tanulmányok és a tudomány támogatására, illetve a diákok szociális támogatására összesen 462 032 666 eurót különített el. A pénzügyminisztérium az összeget később további 20 millió euróval növelte.

A szlovákiai főiskolák az előző évben összesen 20 425 207 eurós nyereséget könyvelhettek el.