Támogatta a 3-as metróvonal felújításáról szóló projekt – a BKV Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti – támogatási szerződésének megkötését szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A projekt összköltsége mintegy 139,5 milliárd forint. A 3-as metróvonal rekonstrukciós munkálatai szinte egy időben, novemberben kezdődhetnek meg az északi, a Lehel tér és az Újpest-Központ állomás közötti, valamint a déli, a Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszon.

A kivitelezést három fő építési ütemre lehet osztani. A három szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárások lefolytatása egy időben történik, így a középső szakaszon is megkezdhetők lesznek a felújítási munkák.

Ezt segíti elő az, hogy a déli és északi szakasz építésének ideje alatt a középső szakaszon a metró csökkentett üzemidőben, hajnali fél öt és este nyolc óra között járna, így a hosszabb üzemszünet és a hétvégi vágányzárak idején ott is elvégezhetők egyes felújítási munkák. A déli és északi szakasz újbóli forgalomba helyezése után a középső szakaszt tervezik majd lezárni.

A munkálatok idején az utasokat pótlóbuszokkal szállítják. A kivitelezés optimális esetben novemberében kezdhető meg, a metróvonal forgalomba helyezésének határideje 2019. június vége, a korszerűsítési munkák kivitelezésének teljes befejezése 2019. szeptember 30.

Alapkövetelmény a meglévő helyzet javítása, üzembiztos állapot kiépítése 80 kilométer/órás sebesség biztosítása mellett.

A projekt keretében az állomásokat és a felszíni épületeket is felújítják. Felvonókat telepítenek az Újpest-Központ, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér, a Corvin negyed, a Nagyvárad tér, a Népliget és a Határ út állomáson. Új mozgólépcsőt építenek az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca, a Dózsa György út, a Lehel tér, a Nagyvárad tér valamint az Ecseri út állomásokon. (MTI)