A hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitására építve születnek innovatív termékek és eljárások összesen közel 12,5 milliárd forintnyi állami támogatással a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

A Gyorsítósáv pályázat elsődleges célja a gyors növekedésre és jelentős hozzáadott érték felmutatására képes hazai cégek fejlesztéseinek ösztönzése. A két éve sikerrel bevezetett új pályázati konstrukció idén már több mint négyszer akkora forrással segíti a piacképes magyar ötletek hasznosítását.

A Gyorsítósáv pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal először 2020 szeptemberében írta ki a kiemelkedő növekedést prognosztizáló, de esetenként még nem kellően tőkeerős hazai cégek (startupok és spin-offok) kutatás-fejlesztési és innovációs projektjei számára. Az akkori hárommilliárd forintos keretből húsz ígéretes fejlesztés kapott támogatást, a koronavírus-járvány aktualitása miatt elsősorban az egészségiparra koncentrálva.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kiemelte, hogy az első év sikere után 2021 decemberében már 8 milliárd forintos keretösszeggel került ismét meghirdetésre a Gyorsítósáv konstrukció, ám a pályázók által szakmai véleményezésre benyújtott projektjavaslatok támogatási igénye 3,5-szer annyi volt, mint a rendelkezésre álló forrás. A hatalmas érdeklődés, valamint a korábbi nyertes projektek megvalósításának kedvező tapasztalatai miatt a támogató KIM a keretösszeget 12,85 milliárd forintra emelte.

György László, a minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára hangsúlyozta: „úgy a piaci igény, mint a benyújtott pályázatok magas szakmai színvonala indokolttá tette a jelentős keretemelést. A tervezetthez képest így 40-50 százalékkal több vállalkozás kap lendületet a piaci áttöréshez, ennyivel több innováció jöhet létre az életképes ötletek megvalósításából”.

Az államtitkár hozzátette: „ezek a cégek is hozzájárulnak ahhoz, hogy elérjük a Nemzeti KFI Stratégiában kitűzött célunkat, és Magyarország az évtized végéig Európa TOP 10 innovátora közé emelkedjen”.

A mostani Gyorsítósáv pályázat 74 nyertes projektjének mindegyike jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, piacképes prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztését célozza, vállalva legalább egy kutató foglalkoztatását is. Ennek megvalósítását segíti a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap projektenként maximum 300 millió forint vissza nem térítendő támogatással – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)