A Magyar Telekom és technológiai partnere, az Ericsson Magyarország közösen tesztelte a másodpercenként 1200 megabit (Mbps) letöltési sebességet lehetővé tevő mobiltechnológiát a Budapesten megrendezett Regionális Digitális Konferencián pénteken.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: a bemutatott technológia és sebesség a jövő hálózati igényeire ad választ, amikor a hálózatba kapcsolt több milliárd eszköz egymással is kommunikál majd. Fontos átmenet a jelenleg kereskedelmi forgalomban elérhető 4G+ és a várhatóan 2020-ra megjelenő – másodpercenként 20 gigabit (20 Gbps) átviteli sebességet biztosító – 5G technológia között.

A továbbfejlesztett 4G+ technológia egyelőre még csak laboratóriumi körülmények között mutatható be, azonban a tervek szerint 2018-ban kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz.

A Telekom 4G hálózatának – melynek nagy részén 150 Mbps névleges maximális sebesség érhető el – országos lakossági kültéri lefedettsége jelenleg 97,8 százalékos, az év végére eléri a 98 százalékot, a beltéri lefedettség pedig 87 százalékra emelkedik. A vállalat emellett folyamatosan fejleszti 200-300 Mbps névleges maximális sebességű 4G+ mobilinternet hálózatát is, amelyet már a lakosság 25 százaléka érhet el. A 450 Mbps sebességű 4G+ mobilinternet szolgáltatást pedig két hete tette elérhetővé az országban elsőként Gödöllőn a társaság. Ez utóbbi 4G+ technológia az eddigiekhez képest akár két-háromszoros adatsebességet tesz lehetővé a megfelelő eszközök és díjcsomagok birtokában.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója kiemelte, hogy az Ericsson 5G hálózatfejlesztési útja is egybevág a bemutatóval, a mai 4G+ hálózatokon 5G funkciókat vezetnek be, amint azok elérhetővé válnak. Így egy fokozatos átmenettel készíthetik fel a mai 4G+ hálózatokat az 5G szolgáltatások nyújtására. (MTI)