Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program „Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása” (GINOP-3.1.2-8.2.4-16) című felhívását.

Jelenleg kevés magyar fejlesztésű, világszínvonalú IKT termék és szolgáltatás van jelen a világpiacon. A szoftverfejlesztési és IT szolgáltatási szektorokban olyan, jórészt hazai tulajdonú vállalkozások működnek, amelyek magas kvalitású munkaerő alkalmazásával nagy hozzáadott értékű, nemzetközileg is piacképes termékeket és szolgáltatásokat tudnak előállítani. Ezért ez a szektor az egyik olyan ágazat, amely kitörési pont lehet világszinten is Magyarország számára – olvasható a felhívástervezetben.

A keretösszeg 10,1 milliárd forint:

  • 4,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és
  • 5,6 milliárd forint kedvezményes kölcsön.

A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja; a kormány 200 darab támogatott kérelemmel számol. Egy pályázat 2–40 millió forint vissza nem térítendő támogatást, valamint 2,5 millió – 50 millió forint kedvezményes (2 százalék) kamatozású kölcsönt kaphat.

Támogatási kérelem csak az alábbi (TEOR’08 lista) fejlesztendő tevékenységre irányulhat:

2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
5821 Számítógépes játék kiadása
5829 Egyéb szoftverkiadás
6110 Vezetékes távközlés
6120 Vezeték nélküli távközlés
6130 Műholdas távközlés
6190 Egyéb távközlés
6201 Számítógépes programozás
6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
6203 Számítógép-üzemeltetés
6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
6312 Világháló-portáli szolgáltatás
6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás

Az észrevételeket, javaslatokat 2016. szeptember 19-ig várják a partnerségi fórumban.

További részletek az alább letölthető felhívástervezetben.