A Ginop keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a „Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázati felhívás, amelynek korábbi, 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 milliárd forinttal megemeli.

A vállalkozások szerdától adhatják be az igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

A technológiai innovációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívás népszerűségének egyik oka, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot, ezért az újranyitás alkalmával is nagy érdeklődésre számít a szaktárca.

A támogatásból a vállalkozások olyan eszközöket, immateriális javakat (szoftver, gyártási licenc vagy know-how) vásárolhatnak, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre, és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 6 hónap. (MTI)