Megnyílt a gyalogosforgalom számára a faltól falig megújított Vörösmarty tér, az ősz végéig a csatlakozó kis utcák felújítása is elkészül, megszépül a Deák Ferenc utca Bécsi utca és Apáczai Csere János utca közötti szakasza, valamint a Vigadó utca és a Harmincad utca is.

A téren már végeztek a kivitelezési munkálatokkal, jelenleg a műszaki átadás-átvételi eljárás zajlik, amely ugyan még kisebb munkálatokkal jár együtt, de legkésőbb október 15-ig ez a folyamat is lezárul. Addig is, bár a tér még munkaterület, a gyalogosok számára már jóformán zavartalanul használható – olvasható az V. kerület közleményében.

Mint írták, a műemléki védettségű Vörösmarty-szoborcsoportot restaurálták, körülötte a státuszának méltó közterületet alakítottak ki.

A felújított Vörösmarty-szoborcsoport körül kialakított „térmag” egyedi kiosztású andezit burkolatot kapott. Ez a sötét árnyalatú anyag kiemeli a környezetéből a Vörösmarty-szoborcsoportot, így a világossá vált szobor szinte lebeg a térmag felett, amit a tér új elrendezése teljes mértékben körüljárhatóvá is tett.

Közölték, a tér klimatikus viszonyainak javítása érdekében a térmag köré burkolatba integrált, ritmusosan kiosztott párásító fúvókákból álló rendszert alakítottak ki.

A téren közel tíz százalékkal nőtt a zöldfelületet nagysága. A korábban is ott álló tíz fa mellé tizenöt új fát telepítettek. A fák és a megújult gyepfelület gondozásáról automata öntözőrendszer gondoskodik. A zöldfelületet határoló mészkő szegélyelemek egyben ülőfelületek, amelyek a fák árnyékában biztosítják a pihenés lehetőségét.

A Harmincad utcában nyolc nagyméretű planténerbe ültetett fát helyeznek el, mert ott fut a kisföldalatti alagút, ami rendkívül sűrű közműhelyzetet eredményez, így hagyományos ültetett növények elhelyezésére nem volt mód – írták.

Az Oroszlános kutat áthelyezték, ezáltal a Harmincad utca és a Vörösmarty tér csatlakozásánál kialakuló önálló térrészlet központi elemévé vált. „A zöld szemlélet jegyében a kutat az ivóvízhálózatra kötötték, így az mostantól ivókútként is működik, ezzel is lehetőséget teremtve a műanyag hulladék termelésének elkerülésére” – áll a közleményben.

A tér átépítése során a korábbi klasszikus kandelábereket nemcsak megtartották, hanem teljesen fel is újították és az egész tér megőrizve a hangulatát, korszerű és energiatakarékos köz- és díszvilágítási rendszert kapott.

A több mint harminc éves, elhasználódott betontérkő járófelületet magas minőségű, egyedi kialakítású és megjelenésű természetes lapkő burkolat – andezit, gránit és mészkő – váltotta le. A felhasznált kőanyag nemcsak látványos megjelenést kölcsönöz a térnek, hanem rendkívül strapabíró és egyben időjárásálló is.

A téren rejtett módon alakították ki a korábbi, elavult csapadékvíz elvezető rendszert. Ezen kívül, annak érdekében, hogy a téren meglévő funkciók – teraszok és kulturális rendezvények – is egységes, rendezett arculatot kaphassanak, az ehhez szükséges, elektromos csatlakozásokkal ellátott, rejtett napernyő fogadóhelyek kialakítása és a rejtett közműhálózat kiépítése is megtörtént.

A beruházást az V. kerületi önkormányzata valósította meg.

(Forrás: MTI, fotó: Mohai Balázs)