Hónapokon belül hatályba lép az a nagyszabású nemzetközi adóegyezmény, melynek hatására világviszonylatban akár több ezer kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú megállapodás módosulhat „egy csapásra”. Ez idővel természetesen Magyarország nemzetközi adóegyezményeire is kihatással bír majd – hívják fel a figyelmet a Mazars szakértői.

Az adóalap-erózió és nyereségáthelyezés elleni nemzetközi küzdelem („BEPS” projekt) újabb mérföldkőhöz érkezett – olvasható a Mazars friss adóhírlevelében. Szlovénia ratifikálta és 2018. március 22-én ötödik országként letétbe is helyezte a multilaterális (többoldalú) egyezményt, mely így a követő 4. hónap első napján, vagyis 2018. július 1-én lép hatályba. Az első ország egyébként, amely a fenti módon erősítette meg csatlakozását, Ausztria volt, melyet nem sokkal később követett Jersey, a Man-szigetek és Lengyelország. Az egyezményben foglaltak konkrét jövedelmekre való tényleges alkalmazhatósága viszont már a jövő évre tolódik.

De mi is ez a multilaterális egyezmény? A kezdeményezés célja, hogy – hosszas kétoldalú tárgyalások helyett – egyetlen jogi aktus keretein belül módosítja a csatlakozó országok kettős adózást elkerülő egyezményeit. Így az érintett szerződéseket nem szükséges egyesével újratárgyalni és elfogadtatni. A módszer egyszerűsége nagyban hozzájárul a BEPS alapelveinek hatékony implementációjához.

A multilaterális egyezmény tartalmaz néhány úgynevezett minimum standardot, ezek a csatlakozó országokra nézve kötelező érvényű rendelkezések. Ennek keretein belül a kettős adóztatás elkerülése mellett megjelenik a kettős nem adóztatás elkerülése is az egyezmény céljai között. Emellett a kölcsönös egyeztetési eljárás alkalmazása és az adóegyezmények kedvezményeivel történő visszaélések megakadályozása érdekében is számos intézkedés született. Más kérdések esetében megilleti a csatlakozó országot a választás lehetősége meghatározott opciók közül. A fenntartások közt pedig nevesítésre kerülnek azok a kérdéskörök, melyek alkalmazásától a szerződő ország eltekinthet.

A ratifikáló országoknak a csatlakozáskor meg kell határozniuk, mely államokkal megkötött egyezményeikben szeretnék érvényesíteni a módosításokat, valamint az opciós jogok kapcsán szintén élniük kell a választás jogával. Értelemszerűen az egyezmény módosítása akkor lép érvénybe, hogyha mindkét ország megjelölte a másikat az implementációra, valamint az opciós jogok tekintetében is egyezik a két állam döntése. Fontos megjegyezni, hogy bizonyos kérdések esetében lehetőség van az úgynevezett aszimmetrikus alkalmazásra, ilyenkor az egyezmény csak az egyik szerződő állam rezidens adózóira nézve módosul.

A csatlakozó országok gyors reakciója a 2017. június 7-i párizsi aláírást követően jól szemlélteti a komoly politikai elköteleződést a BEPS alapelveinek megvalósítása iránt a nemzetközi porondon. A multilaterális egyezmény keretein belül így hamarosan felszámolásra kerülhetnek a meglévő kettős adózást elkerülő egyezmények kiskapui. Várhatóan Magyarország is nemsokára a ratifikáló országok sorába lép, hiszen hazánk is egy volt a 68 ország közül, amelyek Párizsban tavaly júniusban aláírták az egyezményt. A törvénybe iktatás már az új országgyűlés feladata lesz, erre ősszel kerülhet sor. Az egyetlen kérdés, hogy ennek hatására a Magyarország által kötött kettős adós egyezmények pontosan milyen tartalommal változnak majd, és azok új szövege hogyan lesz majd megismerhető az adózók számára.