A foglalkoztatási ráta 70,2 százalékra emelkedett, így a rendszerváltás óta nem volt olyan magas Magyarországon, mint az utóbbi hónapokban.

A foglalkoztatottak száma már tartósan 4 és fél millió fölött van, a munkanélküliség szintje továbbra is alacsony, 3,4 százalékon áll. Még jelentős, mintegy félmilliós munkaerő-tartalék áll rendelkezésre hazánkban, ami a kormányzat foglalkoztatási programjainak segítségével tovább aktivizálható.

A kormány munkavállalást ösztönző intézkedéseinek, valamint a tartósan magas gazdasági növekedéssel összefüggésben kialakuló dinamikus foglalkoztatás-bővülésnek köszönhetően éves alapon már hét éve folyamatos csökken a munkanélküliség.

A közfoglalkoztatás nagyarányú csökkenésével folyamatosan nő a versenyszféra létszáma, 2010 óta több mint 700 ezerrel többen dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon. A nők foglalkoztatási helyzete is nagymértékben javult, ilyen sokan még nem dolgoztak a rendszerváltozás óta. Nagyban segítik elhelyezkedésüket többek között a részmunkaidő lehetősége, a családi adókedvezmények és a bölcsődei támogatások is.

A fiatalok munkanélkülisége továbbra is 10 százalék közelében van a 2010-es közel 30 százalékos rátával szemben. A csökkenésben nagy szerepe van a Munkahelyvédelmi akció kedvezményeinek, az Ifjúsági Garancia és az Út a munkaerőpiacra programoknak, amelyek több százezer fiatal elhelyezkedését segítették az elmúlt években.

A kormányzat elkötelezett a munkaerő mobilitásának a növelésében is, így a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként már a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására. Az aktivitás további növelésével, a szakképzés átalakításával és a képzések, átképzések célirányossá tételével tovább növelhető a foglalkoztatás hazánkban. A vállalatok hatékonyság-javító intézkedései és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásuk tovább emelhetik a magasabb hozzáadott értéket termelő munkavállalók számát Magyarországon.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)