A statisztika alapján 2019 szeptemberében 17,8%-kal emelkedett az építőipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index alapján ez a növekedés 5,2%-os volt.

Épület 18,7%-kal, míg egyéb építmény 17,2%-kal több épült az előző évi szintjükhöz képest. Az épületeknél lakó-, kulturális és ipari épületek építése, az egyéb építményeknél út- és vasútfejlesztési munkák eredményezték a növekedést. 2019 első három negyedéve során valamivel több, mint 10 ezer lakást vettek használatba. Emellett az év első három negyedévében tovább folytatódott az új építési engedélyek és egyszerű bejelentések bővülése, ugyanis darabszámuk közel 28 ezer volt, amely 2,7%-os növekedést jelent éves alapon.

A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy az építőipart támogató intézkedések eredményesek. A kormány célkitűzése az építőipari ágazat fenntartható, modern technológián alapuló fejlődésének támogatása annak érdekében, hogy a hazai ipar meghatározó ágazata eleget tudjon tenni a növekvő volumenű megrendelői igényeknek – fogalmazott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.

Schanda Tamás kiemelte, 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű építőipari beruházás fog megvalósulni Magyarországon. Ezek a beruházások közvetlenül és közvetve hozzájárulnak a magyarok életminőségének javulásához, hiszen a cél az, hogy hazánk az Európai Unió 5 legélhetőbb országa között legyen.

Az Európai Uniót tekintve a magyar ágazat szintén az élmezőnyben található. A visegrádi országok közül szeptemberben nálunk nőtt a legnagyobb mértékben az építőipar, de az összuniós összevetésben is erősek a mutatóink: az elmúlt 10 évben a tagországokban összesen átlagban 7%-kal nőtt az ágazat teljesítménye, míg nálunk ez az érték 75,5%.

Az ITM az elmúlt időszakban többmilliárd forinttal támogatta az építőipari szereplők modernizációját. A hazai kis- és középvállalkozások versenyképesség-növekedését segíti, ha rendelkeznek megfelelő forrásokkal modern technológiák alkalmazásához, olyan eszközök beszerzéséhez, amelyekkel munkafolyamataik egyszerűsíthetőek, a termelési kapacitásaik pedig növelhetőek. Gyorsabb, jobban tervezhető építőipari kivitelezés az elvárás, amely egyértelműen hozzájárulhat a hatékony munkavégzéshez. A technológiai korszerűsítés támogatása az ágazat kapacitáshiányát is részben ellensúlyozni tudja. Ehhez az ITM az elmúlt két évben 28 milliárd forintos támogatást nyújtott az építőipari vállalkozásoknak – tette hozzá az államtitkár.

(Forrás: ITM Kommunikáció)