Tavaly a Díjneten keresztül befizetett számlák összege 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról. Ennek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt.

Minden tekintetben nőtt tavaly a független elektronikus számlakezelő és fizetési rendszer, azaz a Díjnet. Ez azt jelenti, hogy bővült a felhasználók és az elérhető szolgáltatók köre és nőtt a rendszerben kezelt számlák, illetve az itt végzett fizetési tranzakciók száma és összege.

2018-ban 5,6 millió fizetési tranzakciót hajtottak végre a Díjneten keresztül, ez egymillióval volt több, mint két éve. A legnépszerűbb a bankkártyás fizetés volt: 40,9 milliárd forintot fizettek be így 2018-ban, ez több mint 10 százalékos emelkedés egy év alatt. Internetbankon keresztül 7,3 milliárd forintot utaltak át tavaly a rendszer felhasználói.

A szolgáltatók tavaly már 9,2 millió e-számlát küldtek meg a Díjneten keresztül az ügyfeleknek, ez 600 ezres növekedés egy év alatt, közöttük a Díjbeszedő Holding Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. és a UPC Magyarország Kft. volt a legaktívabb.

Mintegy 10 százalékkal nőtt a regisztrált felhasználók száma, ez 680 ezer ügyfelet jelent a Díjnetnél. Újabb számlakibocsátók is csatlakoztak a Díjnethez, így már 30 cég számláit és számlafizetését kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt. Az NKM Áramszolgáltató belépésével a fővárosiak már az összes közüzemi számlájukat egy helyen tudják ingyenesen kezelni, de a rezsidíjak mellett lehetőség van internet-, kábeltévé- és telefonszámlák vagy biztosítási díjak kiegyenlítésére, tavaly november óta pedig már adományozásra is.

A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában lévő Díjnet nettó árbevétele 2018-ban 845 millió forint volt, adózott eredménye pedig 181 millió forint.

(SZ)