A magyarok mintegy fele úgy érzi, hogy a napi munkájához használt tudásának kevesebb, mint felét szerezte az iskolában – derül ki az OTP Bank kutatásából. Csak minden hetedik munkavállaló nevezi meg fejlődési lehetőségként a cége által biztosított képzéseket, tréningeket.

A magyarok fele úgy érzi, hogy az oktatásban megszerzett tudás kevesebb, mint a felét teszi ki annak, ami a munkájához szükséges – derül ki az OTP Bank megbízásából a Ténygyár Kft. által készített reprezentatív kutatásából. Ebben a munkavállalók tudásszerzési forrásait, fejlődési igényüket és ebben a munkáltató szerepét vizsgálta.

A munkavállalók 31 százaléka a fejlődés biztos útját abban látja, ha maga jár utána a dolgoknak, 28 százalékuk pedig a kollégáktól tanul. A tréningek, továbbképzések jelentik a kapaszkodót a résztvevők 14 százaléka számára.

A megkérdezettek 58 százaléka a munkáltató feladatának tartja a dolgozók képzésének, fejlesztésének biztosítását.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy a munkatársak akkor érzik megbecsülve magukat egy munkahelyen, ha a cég tudatosan támogatja a fejlődésüket” – mondta Urbanics Judit, az InsideOut Leadership vezető trénere.

„Azok a szervezetek érik el a legjobb eredményt, amelyek személyre szabott fejlesztési programot állítanak össze a dolgozóknak, figyelembe véve az egyéni erősségeket és igényeket, a betöltött pozícióhoz szükséges készségeket és a jövőbeli karriertervet. Ha a munkatársat is bevonják saját fejlesztési tervének összeállításába, nagyobb elköteleződésre számíthatnak részéről, így jobb hatásfokkal tud működni a fejlesztés.

Csupán minden hetedik munkavállaló számol a munkahelyi képzésekkel fejlődési lehetőségként. A képzések hiánya vagy a nem megfelelő információáramlás is oka lehet ennek. Pedig a válaszadók 45 százalékának fontos, hogy tréningeken vehessen részt, így pótolva azt a tudást, amit az iskolaévek alatt nem sikerült megszereznie.

„Az OTP Bank igyekszik lépést tartani a trendekkel és saját gyakorlatát látja visszaigazolódni a kutatási eredményekben is” – fogalmazott Bertalan Imre, az OTP Bank HR vezetője.

„Az OTP Bank felelős munkaadóként nem csupán a szolgáltatási színvonalának folyamatos emelésén, számos eljárásának digitalizálásán dolgozik, de azt is fontosnak tartja, hogy a kollégák lehetőséget kapjanak a szakmai fejlődésre. Ez a két fejlesztési irány biztosíthatja a bank hosszú távú sikerét. Kevesen tudják, de az OTP-nél évente egy középméretű egyetemmel egyező óraszámban tartunk képzést kollégáinknak” – tette hozzá Bertalan Imre.