Komoly károkat okoz a kánikula mind a kukorica, mind a napraforgó esetében, sőt, a GDP-re is hatással van.

Negyvenmilliárd forint feletti a kánikula okozta kár csak a kukorica esetében, miután a sorozatos hőhullámok a termés egy részét tönkretették – írja a Világgazdaság

„Nehéz megjósolni, hogy pontosan milyen hatással lesz a szántóföldi növényekre a mostani, ismét pusztító hőhullám, de az biztos, hogy óriási károkra kell felkészülni” – mondta el a lapnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke, aki szerint a kukorica esetében igazán komoly bajokra kell felkészülni, a hőség miatt végül be nem érő termés országosan elérheti az 12 millió tonnát is. Szakértők szerint egyetlen, hőségben eltelt nap akár 200 ezer tonnával is visszavetheti a várható terméseredményt a kukorica esetében. 

A GOSZ elnöke szerint a kánikula alaposan károsította a napraforgót is, igaz, kisebb mértékben, mint a kukoricát. A hőség a napraforgónál az érés kezdetén érkezett, és várhatóan felgyorsítja annak folyamatát.

Nem várható ugyanakkor, hogy a visszaesés miatt a kukoricaárak érdemben emelkedni kezdenek. „A tavalyi 9 millió tonnás kukoricatermés rekord volt, a 7 millió tonnás vagy az alatti országos termés esetén még nincs piaci zavar” – mondta el a lapnak Pótsa Zsófia. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára hozzátette: a kevesebb kukorica azt jelenti, hogy minden bizonnyal kisebb lesz az export is.