Kimagasló mértékben, több mint 84 százalékkal emelkedtek a nettó bérek 2010 óta a családi adókedvezményt is figyelembe véve Magyarországon, miközben a foglalkoztatás is bővült.

A bruttó és a nettó bérek egy év alatt az idei első öt hónap átlagában egyaránt 10 százalék felett, a reálbérek pedig közel 7 százalékkal emelkedtek, ezzel több mint hat éve töretlenül nőnek a reálkeresetek hazánkban.

A kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodásnak, a versenyszféra növekvő munkaerő keresletének és a közszféra béremeléseinek köszönhetően csak az elmúlt három évben közel 40 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó bérek egyaránt.

2019. január 1-től tovább nőtt a kétgyermekes családok által igénybe vehető kedvezmény összege, így esetükben az átlagosnál is gyorsabban nőttek a nettó bérek. A versenyszférában 2019 első öt hónapjában a keresetek átlagosan 11,4 százalékkal nőttek az előző évhez képest, vagyis a piaci szférában is folytatódik a bérek kiemelkedő emelkedésének kedvező tendenciája. A versenyszektorban folyamatosan nő a foglalkoztatás is, a legalább öt főt alkalmazó vállalkozásoknál csak az elmúlt egy évben 64 ezer fővel nőtt a létszám.

A hatéves bérmegállapodás a Pénzügyminisztérium várakozásai szerint tovább ösztönözheti a munkavállalási hajlandóságot és hatékonyan segítheti a magyar munkaerő megtartását is. A béremelkedés a következő években is tovább folytatódhat, ami a belső fogyasztás növekedésén keresztül a magyar gazdaság növekedését is segítheti.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)