A magyarországi turisták visszatérnek Szlovákiába. A látogatottság szempontjából a 2015-ös év rekordévnek számít, tavaly több mint 70 000 magyar turista érkezett.

Az Utazás 2016 350 kiállítója között Szlovákia is szerepelt. Az országot a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) mutatta be a rendezvényen Budapesten – írja a hirek.sk.

„A magyarországi turisták újból visszatérnek Szlovákiába, számunkra ez nagyon örvendetes tény. Szlovákia rekordot döntött az idegenforgalom növekedésében: 2015-ben több mint 4,3 millió külföldi látogatta meg. A magyar turistáknak ebben a struktúrában nagyon komoly és jelentős helyük van, az 5. helyen vannak több mint 70 000 látogatóval” – tájékoztatta a TASR ügynökséget az idegenforgalmi ügynökség vezérigazgatója, Marta Kučerová. 

„Míg 2015-ben a turizmus mutatója összesen 16 százalékos növekedést mutatott, a magyarországi látogatók aránya 19 százalékkal javult” – pontosította Kučerová. Elmondta, a magyarországi turisták körében minden síközpont kedvelt hely, leginkább azok, amelyek a legközelebb vannak Magyarországhoz, főképp Donovaly (a fotón) és az Alacsony-Tátra. 

Kedvelt és nagyon szívesen látogatott hely Kassa és környéke. „Ez tipikus közkedvelt hely, nem csak hosszabb szabadságra, hanem hosszú hétvégékre, különféle fesztiválokra és rendezvényekre járnak oda. Idén Kassa kapta A sport európai városa címet, ezért várható, hogy a rendezvények megszólítják a magyarországi látogatókat, s nagy számban vesznek majd részt a különböző rendezvényeken, amelyeket Kassa szervez” – magyarázta a vezérigazgató.