Kétszáz új pedagógusra lenne szükség az iskolákban Szlovákiában. A pedagógushiány problémája főleg Pozsonyra jellemző – közölte a Martina Lubyová iskolaügyi miniszter.

„Leginkább az idegennyelv- és informatikatanárokból van hiány. Ez azzal függ össze, hogy a megyében az emberek az oktatáson kívül is el tudnak helyezkedni” – mondta Martina Lubyová.

A szlovák iskolaügyi miniszter szerint a hiány nem ölt kritikus méreteket. A pedagógiai karokról nagyon sok olyan végzős kerül ki, aki nem is gondolkozik azon, hogy az oktatási rendszeren belül helyezkedjen el – írja a hirek.sk.

„Ezért megpróbáljuk vonzóbbá tenni a tanári pályát. Azon dolgozunk, hogy a fizetésemelések mellett a fiatal tanárok kezdő fizetése is emelkedjen. Folyamatban vannak a tárgyalások az érdekegyeztető tanáccsal, és úgy néz ki, hogy ez már a jövő évben megvalósulhatna” – magyarázta a miniszter.

Egy fiatal tanár, aki egy alap- vagy középiskolában kezd el tanítani, jelenleg a hatodik fizetési osztályba tartozik, ami 759 euró kezdő fizetést jelent. A törvény szerint ezt az összeget hat százalékkal, 804 euróra kell emelni, ami 804 eurót tesz ki.

Idén 3000 munkaajánlatot hirdettek meg az iskolák. Az Edujobs.sk portálon egy év alatt körülbelül 16 százalékkal emelkedett ezeknek a száma.