Szigorítják az Európai Bizottság tagjaira vonatkozó etikai kódex szabályait, miután tavaly nagy felháborodást keltett, hogy José Manuel Barroso, a brüsszeli testület korábbi elnöke állást vállalt a Goldman Sachs amerikai befektetési banknál.

Az eddigi szabályok szerint az Európai Bizottság tagjai a megbízatásuk lejárta után 18 hónapig kizárólag a testület engedélyével helyezkedhettek el valahol, ezt az időszakot azonban most kiterjesztik: az uniós biztosok esetében két évre, a bizottság elnökének esetében pedig három évre.

Az új etikai kódex első alkalommal határozza meg, hogy mi számít „összeférhetetlenségnek”, és alapelvként leszögezi, hogy a biztosoknak még az olyan helyzeteket is kerülniük kell, amelyekben felmerülhet az összeférhetetlenség gyanúja. Ha a volt uniós biztosok a korábbi portfóliójuk területén kívánnak tevékenykedni, először ki kell majd kérniük a független etikai bizottság véleményét.

A biztosoknak az új szabályozás hatályba lépését követően évente nyilatkozniuk kell a 10 ezer eurót meghaladó befektetéseikről, összeférhetetlenség esetén pedig a testület elnöke előírhatja bizonyos vagyoni érdekeltségek elidegenítését vagy „bizalmi vagyonkezelés” alá helyezését.

Emellett ezentúl kéthavonta közzéteszik majd a biztosok utazási költségeire vonatkozó információkat.

A magatartási kódex 2018. február 1-jén lép hatályba, alkalmazásáról jelentéseket fog közzétenni az új, megerősített és független etikai bizottság.

A Barroso-botrány azután robbant ki, hogy a globális pénzügyi válság kirobbanásában széles körben felelőssé tett Goldman Sachs tavaly bejelentette: a bizottság korábbi elnöke a cég nemzetközi üzletágának tanácsadója lesz, valamint a nem operatív feladatokkal megbízott igazgatóság vezetője.

Az etikai bizottság végül felmentette Barrosót, mivel letelt a 18 hónap a megbízatása után, a brüsszeli testületet jelenleg vezető Jean-Claude Juncker azonban leszögezte, elődjét ezentúl egyszerű lobbistaként fogják fogadni az Európai Bizottságnál. (MTI)