Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása alapján január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója az elfogadott jogszabály szerint.

A közlésből az is kiderült, hogy az intézkedéstől a kereslet és a fogyasztás növekedését, valamint az ágazat fehéredését és az importált tejek visszaszorulását várják.

A minisztérium szerint az áfa-csökkentés mintegy 100 magyar tejipari vállalkozás versenyképességét erősíti bel- és külföldön.

Emellett az AM úgy véli, hogy a mérséklés a fogyasztók számára a jó minőségű magyar tejhez való hozzáférés mellett megtakarítást is jelent, ugyanis egy átlagos négyfős magyar család mintegy 45 ezer forintot fordít évente tejekre. Így, az újonnan bevezetett intézkedés mintegy 6-7 ezer forint megtakarítást eredményezhet a számukra. 

Az áruházláncok, a törvényi előírásokkal összhangban, az áfa-csökkentést teljes mértékben átadják a vásárlóknak, akik így már január 2-tól alacsonyabb áron juthatnak a termékekhez.

(NT)