Az év egyik legfontosabb régiós startup eseményének ad otthont a héten Budapest. Magyarország 2017-es V4 soros elnökség hivatalos programjaként november 30-a és december 1-je között a magyar fővárosban vendégeskednek kelet-közép-európai térség startup és innovációs ökoszisztémájának legmeghatározóbb szereplői. A programsorozat végére az is kiderül, melyik innovatív vállalkozás lesz 2017-ben Kelet-Közép-Európa legígéretesebb induló startupja.

Az idén először, hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő V4 Startup and Innovation Tour célja, hogy Budapest a régió meghatározó innovációs központjává váljon és felkerüljön a nemzetközi startup térképre. Az induló innovatív vállalkozások ugyanis kitörési pontot jelenthetnek a magyar nemzetgazdaság számára, hiszen tevékenységüknek köszönhetően tovább erősödik a világ minden pontján sikerágazatként számon tartott digitális gazdaság és az annak hajtómotorjaként számon tartott innováció.

Az eseménysorozat a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, az Enterpise Hungary, valamint a Magyar Kereskedőház Innotrade programjának egyedülálló együttműködésében valósul meg, ami nemcsak az innovatív vállalkozások, de Magyarország gazdasági- és diplomáciai életében is fontos szerepet tölt be.

A november 30-án és december 1-jén a Várkert Bazárban tartott záróeseményt megelőzően Pozsonyban, Prágában és Varsóban került megrendezésre a V4 Startup and Innovation Tour Fastlane programsorozat.  A V4 Innovation and Startup Tour Fastlane eseményein a régió legjobb inkubátorai, akcelerátorai, kockázatai tőkealapjai, angyal befektetői vitatták meg a közép-kelet-európai innovációs ökoszisztéma kihívásait és lehetőségeit az állami döntéshozókkal.

A Visegrad Fund és a Magyar Fejlesztési Bank támogatásával a V4-es fővárosokban a helyi innovációs közösséget összefogó tematikus startup versenysorozatra is sor került, melynek győztesei a Budapesten is bemutatkoznak; a továbbjutó legjobb vállalkozások a Get in the Ring! nemzetközi startup verseny budapesti elődöntőjébe kerültek.

A V4 SIT budapesti nyitó napja a 2017-es év legnagyobb startup eseményével kezdődik, a Startup and Innovation Award of Hungary díjátadóval, ahol számos kategóriában ismerik el a hazai és régiós startupok kimagasló eredményeit. Az eseményen a hazai startup világ meghatározó képviselői mellett olyan nemzetközi szakértők társaságában ünnepelhet a szakma, mint a Hyperloop One, a Google vagy a TechCrunch. A díjátadó házigazdája a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő.

A V4 SIT második napja szakmai konferenciával folytatódik, ahol a fókuszban az EU finanszírozás, tőkeinjekciós lehetőségek és az innováció áll. Kezdésként a V4-es kockázati tőkepiaci helyzetről és befektetésekről kaphatunk körképet a régió befektetőitől, majd a délelőtti program egyik kiemelt pontjaként a V4 Google Innovációs Fórum szekcióban, külgazdaságért és külügyi kapcsolatokért felelős kormányzati szakértők vitatják meg az innováció, tudomány, digitalizáció és technológia legfontosabb kérdéseit a V4-es együttműködések fényében.

A V4 SIT eseménysorozat zárásaként látványos showműsor keretében tartják a Visegrád in the ring! programot, ahol kezdésnek a hazai és régiós piac meghatározó vállalati partnerei – Hyperloop One, MOL Csoport, Viber, GE, National Instrument, Invitech – demonstrálják innovációs kihívásaikat, melyre a kiválasztott startupok azonnal megoldást nyújtanak. Utána pedig a nemzetközi szinten is az egyik legformabontóbb startup verseny, a Get in the ring! régiós döntőjéből tudhatjuk meg, ki a 2017-es év legígéretesebb startupja.