A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ez felülmúlja a várakozásokat – közölte a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO).

A szervezet kiemelte: az elmúlt hét évet tekintve ez a legnagyobb éves növekedés, amely folytatódhat 2018-ban, igaz, mérsékeltebb, 4-5 százalékos ütemben. A nemzetközi utazások továbbra is erőteljesen növekednek, megszilárdítva a turisztikai ágazatot, mint a gazdasági fejlődés motorját. A világ harmadik exportágazataként a turizmus elengedhetetlen a munkahelyteremtéshez és a fellendüléséhez az egész világon – hangsúlyozta Zurab Pololikashvili, az UNWTO főtitkára.

Térségekre bontva a legnagyobb mértékű, 8 százalékos bővülést Európában és Afrikában tapasztalták. Európába 671 millió turista érkezett a világ más részeiről, míg Afrikát 62 millióan választották. A legnépszerűbb úti célok európai országok voltak: az első helyen továbbra is Franciaország áll, azonban azt, hogy pontosan mennyi turista kereste fel. A második leglátogatottabb ország Spanyolország volt a múlt évben. A 82 millió külföldi turistának köszönhetően 9 százalékos növekedést jegyezhet 2016-hoz képest. (MTI)