A szlovák parlamenti képviselők szerdán jóváhagyták a dohánytermékek forgalmi adójának a következő néhány évre irányuló emelését indítványozó törvényjavaslat második olvasatba való továbbítását.

A szlovák pénzügyminisztérium pontosítása szerint a forgalmi adó emelésére tett javaslat az elkövetkező néhány évre szól, célja az adóbevételek megszilárdítása, különös tekintettel a fogyasztók egészségére – írja a hirek.sk.

A dohánytermékek forgalmi adója emelésének egyik fő célja az állami költségvetés bevételeinek növelése, az adóbevételek és a közegészségügy terén kitűzött célok közötti egyensúly megteremtése, illetőleg az új dohánytermékek megadóztatása.

Az emelés az elkövetkező két évre, 2017 februárjától 2019 februárjáig szólna. A minisztérium a törvénymódosítás állami költségvetésre gyakorolt pozitív hatásával számol, 2017-2018-ban 32 millió euró kiegészítő bevétellel, 2019-2020-ban pedig 68 millió euróval.

Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint az emelés következtében a legkedveltebb márkájú dohánytermékek ára dobozonként legtöbb 10 centtel emelkedne.