Budapesti Pénzügyi Akadémia (BPA) Zrt. néven, 80 millió forint alaptőkével leányvállalatot hoz létre a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Az oktatással foglalkozó cég várhatóan már ősszel megkezdheti tevékenységét.

A BÉT igazgatóságának a tőzsde július 27-ére összehívott rendkívüli közgyűléséhez készült előterjesztéséből kiderül: a testület július 4-én döntött a rendkívüli közgyűlés összehívásáról, amelynek napirendjén a leányvállalat alapítása mellett a BÉT alapszabályának módosítása szerepel. A gazdasági társaság alapításáról szóló döntés a BÉT alapszabálya szerint a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.  

Az igazgatóság a közgyűlés számára készült előterjesztésben kifejti: az oktatás nem része a BÉT alaptevékenységének, de a tőzsde vezetősége a nemzetközi példák alapján úgy gondolja, hogy a tőkepiac fejlesztése hatékonyabban valósítható meg, ha a pénzügyi kultúra széles körű, de elsősorban szakmai szereplőknek szóló fejlesztése is megvalósul.

Az előterjesztés arra tesz javaslatot, hogy a BÉT egy új cég létrehozásával erősítse pénz- és tőkepiaci képzési tevékenységét, az új leányvállalat szerezze meg a képzések megtartásához szükséges hatósági, OKJ-s és egyéb felnőttképzési engedélyeket. Mivel azonban az oktatás nem szorosan vett tőzsdei feladat, érdemes a tevékenységet kiszervezni, és a képzési intézményt a tőzsde oktatási céljainál szélesebb szolgáltatási körrel, külön állóan működtetni és maximálisan kihasználni, hogy a BÉT áll az intézmény mögött – teszik hozzá.

A kiterjesztett oktatási tevékenységgel foglalkozó cég üzleti terve szerint 2017 utolsó negyedéve és a rákövetkező öt teljes év 10 százalékos tőkeköltség mellett 172 millió forintos nettó aktuális piaci tőkeértéket eredményez. Az előzetes számítások szerint a cég megalapításának és beindításának működési cash-flow igénye 2017-2018-ban 80 millió forint, az igazgatóság ezért javasolja a cégalapításkor ezt az összeget jegyzett tőkeként a társaság rendelkezésére bocsátani. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy a BPA munkatársainak a BÉT fog irodai munkaterületet biztosítani. 

Az igazgatóság javasolja továbbá a tőzsde alapszabályának kiegészítését azzal, hogy a BÉT leányvállalatai működésének nyomon követése, a leányvállalatok gazdálkodásának ellenőrzése, valamint az ilyen társaságok alapítójának/részvényeseinek/tagjainak hatáskörébe tartozó döntések meghozatala a BÉT igazgatóságának a hatáskörébe tartozik. (MTI)