A magyarok elsősorban új, benzines autót vásárolnának, de már a hibridek is egyre népszerűbbek – derül ki az OTP Bank legfrissebb, autófinanszírozással kapcsolatos felmérésből. A vásárláshoz a fiatalabbak nagyobb arányban vennének fel hitelt, míg ötödük a teljes árat kölcsönből finanszírozná.

Az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint öt millió forint alatt új, benzines autót vásárolna minden ötödik megkérdezett. Ugyanakkor a megkérdezettek harmada venne elektromos vagy hibrid autót a kutatásban megadott keretből. Használt dízel autót a válaszadók mindössze 14 százaléka vásárolna.

Az autóvásárlás finanszírozásához a legtöbben hitelt vennének fel: a megkérdezettek több mint fele (51 százalék) részben, vagy egészben hitelből fizetné autóvásárlását. A fiatalok körében ez az arány 60 százalék volt.

„A kutatásból kiderült, hogy az Y és a Z generáció tagjai, vagyis akik 1981 után születtek, sokkal nyitottabbak a hitelfelvételre az autóvásárlás során, mint az idősebbek. Ugyanakkor a hiteligénylésnél ahogy az autóvásárlásnál is  fontos minden ajánlatot részletesen megvizsgálni és minden körülményt figyelembe venni, hogy a számunkra lehető legjobb megoldást tudjuk választani. Ehhez az OTP Csoport portfóliójában változatos megoldások állnak rendelkezésre” – mondta el a felmérés kapcsán dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

A kisebb összegű, használtautó vásárlásra, esetleg javításra már érdemes megfontolni az otthonról online is igényelhető és szabadon felhasználható személyi kölcsön lehetőségét is. Míg az OTP Csoport szakértői nagyobb összegű, több millió forint értékű autóvásárlás esetén a Merkantil Bank által kínált lízingmegoldásokat javasolják – zárul a társaság közleménye.

Képünk illusztráció.