Az idén kevesebb gabona termett Európa-szerte, megnőtt a búza ára, ami a sütőipari termékeknél árnövekedést idézhet elő, emellett a sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől. Ugyanakkor az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedés teljes mértékét áthárítják a fogyasztókra.

A sertéshús előállításának önköltségében a takarmány árának aránya eléri a 70 százalékot is – mondta a Népszavának Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára, aki szerint a takarmánygabona drágulását az ágazat szereplői nem tudják „lenyelni”, kénytelenek lesznek magasabb átadási árért értékesíteni a jószágokat.

Ez végiggördül a termékláncon és  magasabb árakkal találkozhatunk az üzletekben is. Még nem lehet tudni, mennyivel nő a tőkehús felvásárlási ára, de ha 10 százalékkal, akkor begyűrűző hatása a húskészítmények esetében, főleg a prémium termékeknél akár több száz forintos is lehet.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy kereskedelmi szakemberek szerint az üzletekben nem valószínű, hogy az árak elszabadulnak, mert óriási a verseny az üzletláncok között. 

A cikk szerint a kenyérért kilogrammonként 25-80 forinttal is többet kell majd fizetni, ha ősszel sikerül megállapodnia a magasabb lisztárról a sütőiparnak és a malmoknak. (MTI)